Mit jelent számunkra a család, a szülők és a testvérek? Mit teszünk meg a családtagokért és mit tesz értünk a család? Hogyan segíthetjük egymást az életben? A történetem az öcsémről szól, akire hősként tekintek az életemben. Gábor egyszerű ember, hatalmas szívvel, aki nagyon egyenes és strapabíró. A munkatűrő képessége igazi hősre vall, heti 5 napon át 16 órát dolgozik szakácsként, minden nap felkel, elmegy a munkába, mert ez a dolga. 18 éves volt, amikor kapott egy nagyon jó lehetőséget, hogy külföldön dolgozzon szakácsként, természetesen jóval több fizetésért, mint itthon. Ha elfogadja gyökerestül megváltozott volna az élete, de nem akarta egyedül hagyni anyát és engem sem. Csak mi vagyunk egymásnak hárman és soha nem hagynánk el egymást. Természetfölötti ereje van, úgy hozta az élet, hogy összeköltözött anyával, akiről egészségügyi okok miatt gondoskodni kell, de ezt sosem éltük meg problémaként, mi egyek vagyunk, szó nélkül teszi mindenki a dolgát -Gábor dolgozik, anya vezeti

  Mit jelentenek számunkra az anyák? Mit tanulunk tőlük és melyek a legkedvesebb emlékeink anyukáinkkal? A legerősebb, legkitartóbb emberek, akik soha nem adják fel és mindig számíthatunk rájuk. A következő történet egy anyát, hőst mutat be, aki a gyermekeinek él. Kiskoromban nem volt mindennapos, hogy édességet kapunk. Mégis, mikor anyu ment a boltba, nagy reményekkel vártuk haza a testvéremmel. Vajon ma mit hoz nekünk? Nyalókát? Dinnyés rágót? Netán gumicukrot? Emlékszem, egyszer nagyot sóhajtott mikor ment a boltba, 500 forint volt akkor minden vagyonunk, kenyeret akart venni. Én nem tudtam mennyit ér 500 forint, de már akkor is annyit érhetett mint manapság, nem túl sokat. Mikor anyu hazaért, lerakta a kenyeret az asztalra, majd a zsebéből kivett 2 nyalókát és mosolyogva adta oda nekünk, majd a konyhába ment, hogy krumplit főzzön. Emlékszem, 6 éves voltam mikor először tortát kaptam. Csokis volt. 4 szeletet tudtak venni, nem volt többre pénz. 5-en ültünk az asztalnál, és 4 sz

  Kire és miért tekintünk hősként? A tetteti, tulajdonsága, bátorsága vagy éppen az öltözete miatt? Amikor a hősökre gondolunk legtöbb esetben a szuperhősök vagy az orvosok, tűzoltók, rendőrök jutnak eszünkbe. Ez a történet egy hétköznapi ember hőstettét mutatja be.   Társas udvarban lakom, a történetem 18 éves koromra nyúlik vissza. Az utolsó lakásban élt egy orosz hölgy Irina, akivel jóban voltunk a párja szegről végről még rokonunk is. Egy nap arra lettem figyelmes, hogy a lakásuk felől nagyon sok füst terjed. Odaszaladtam kinyitottam az ajtót és megláttam, hogy lángra kapott a sütő, Irina a padlón eszméletét vesztette. Azonnal cselekednem kellett, abban a helyzetben nem volt idő a habozásra. Vizet öntöttem a sütőre, kihúztam Irinát a lakás elé, és hívtam a tűzoltókat, akik a helyszínre érve eloltották a tüzet és elhárították a veszélyt. Azt fontos megjegyezni, hogy egy esetleges katasztrófa esetén, ha felrobban a lakásuk, a többi lakó is megsérülhetett volna. Abban a néhány más

  Az életünk során számos olyan emberrel találkozunk, akik meghatározó alakjai lesznek a mindennapjainknak. Nevezhetjük őket hősöknek vagy példaképeknek is, a lényeg, hogy hatással vannak az életünkre és egyengetik az utunkat. Igazán szerencsésnek tartom magam. Mióta az eszemet tudom csodálatos emberek vesznek körbe. Olyan közeg, ami bátorított arra, hogy merjek nagyot álmodni. A szüleim mióta az eszemet tudom támogattak, anyukám mindig amellett kardoskodott, hogy szerezzem meg az érettségit és alakítsam úgy az életem, hogy tisztességes munkával el tudjam látni majd a családomat. Nincsenek olyan szavak, amelyekkel meg tudnám fogalmazni, hogy milyen sokat jelentenek nekem. A szüleim mellett egy nagyon kedves mára már barátommá vált mentorom is, aki segített megtalálni az utamat. A hőstörténetem róla szól. Tizenévesen bekerültem egy táborba, mindig is érdekelt a zene és itt elképesztően tehetséges emberekkel találkozhattam. Az egyik zenei mentor Kovács Máté volt, akire mindig is feln

  Mi az első dolog, ami eszünkbe jut a hősök kapcsán? Mitől tekintünk valakire vagy valakikre hősként? A legtöbben biztosan nem a szigort említenék meg elsőként. Ám ez a történet megmutatja, hogy a szeretetteljes elvárások és a tudatos nevelés, miként teremtett hősöket a szülőkből. Ahhoz, hogy bemutathassam a hőseimet egészen a gyerekkoromig kell visszanyúlnom…és bizony abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy édesapámra és édesanyámra is hősként tekinthetek. Ha diszkréten kellene megfogalmaznom, azt mondanám, kicsit sem voltam jó gyerek. Sok rosszaság fűződik hozzám, emellett öntörvényű és lusta is voltam. A családunkban mindig fontos szerepe volt a zenének. Apa még ma is orgonista a helyi templomban. A szüleim hamar felfigyeltek a tehetségemre és szerették volna, ha fejlesztem magam. De a zene mellett a tanulmányi eredményeim javítása is nagyon fontos szerepet kapott. Így a szüleim felosztották egymás között, hogy apa a zenei oktatásomban, míg anya az iskolai jegyeim javításába

  Mi a legnagyobb álmod és mit tennél meg érte? Az élet sokszor nem úgy alakul, ahogy elterveztük, de mit teszünk ekkor? Szembenézünk a nehézségekkel vagy meghátrálunk? Az én hősöm története azért is kap kiemelt helyet a szívemben, mert ugyan egy főszereplője van, de két hőse. Hol is kezdjem? Igen, a nővéremről szeretnék mesélni. Egy igazi maximalista. Ilyen volt már akkor is, mikor az egyetemet elkezdte, viszont az nem volt zökkenőmentes. Első dolga volt beiratkozás után megpályázni egy kollégiumi szobát, hiszen az iskola megközelítése diszkréten fogalmazva is elég nagy macerát jelentett, vonat, busz és helyi járatok használata minden egyes nap. Ez napi szinten hat óra utazást jelent. Egyértelmű, hogy minden erejét arra fordította, hogy kollégiumi helyhez jusson. A sztori itt véget is érne, ha a valóság ilyen meseszerű lenne. De mindannyian tudjuk, hogy nem mindig az… Szóval hónapokon keresztül sikertelen volt a próbálkozása, nem kapott szobát, mindeközben hajnali 3:30-kor kelt és

Forrás: Tudás Hatalom A pandémia két éve van jelen az életünkben. Az egész világ küzd vele, sokan elvesztették szeretteiket, állásukat, anyagi és lelki biztonságukat. Mit tehet az ember, ha ennyire kilátástalan a helyzet és nincs mibe kapaszkodni? A válasz egyszerű, cselekedni nehéz. Nem adhatjuk fel, mennünk kell előre!  Célunk, hogy ezzel a történettel reményt adjunk mindazoknak, akik elveszítették hozzátartozóikat. Nagyon sokat jelent számomra a színház, szeretek színpadon lenni, próbálni, társaimmal színpadra lépni. Igazán kivételes dolog, hogy azzal keresem a kenyeremet, amit szeretek. Minden jól ment, szépen alakult az életem, majd egyszer csak elkezdődtek a bajok. Megjelent a vírus. Egyre kevesebb lett a munka, bizonytalan a megélhetés, ráadásul felütötte a fejét a párkapcsolati válság is. Hosszú hónapok teltek el, nem volt mit tenni, lépnem kellett. Hollandiában próbáltam szerencsét, egy gyárban vállaltam munkát. Kezdett helyreállni az élet, legalább is akkor egy kis ideig ez

  Ma megtaláltam a nagymamám egy régi naptárát. A július tizenhatodikai dátumnál ez szerepelt: Eszterke ma nem tudott aludni. Mennyi szeretet van ebben a kis jegyzetben. A nagymamám Észak-Koreában született. Persze, akkoriban még csak Korea létezett, nem volt Észak és Dél. Egy szerencsés szerencsétlenség kapcsán alakult úgy, hogy az életét végül Magyarországon élte le. A koreai háború idején több száz észak-koreai diáknak adatott meg a lehetőség, hogy Magyarországra jöjjenek tanulni. A nagymamám egyike volt ezeknek a diákoknak, elvégezte az orvosi egyetemet, mindeközben megtanult magyarul is. Megismerkedett a nagypapámmal. Az egyetem elvégzése után a nagymamámnak vissza kellett mennie Észak-Koreába. Vidéken lett orvos. TBC-s lett. A nagypapám leveleket írt akinek csak tudott, hogy engedjék vissza a nagymamámat Magyarországra. Valószínűleg abban a hitben hogy úgysem fog életben maradni, a hatalom engedélyt adott. Itt meggyógyították. A nagymamám a japán megszállás idejében nőtt

  Igor Krukinov a Romance színház vezetője, Nikolai Kondenko és Natalia Zolotarjova pedig a színház színészei. A színház mindhármuk számára az életet és otthon jelenti. Egy olyan hely, ahol kultúrájukról, problémáikról és fejlődési folyamatukról beszélhetnek szabadon. Mindannyiukban közös, hogy már egészen kiskorukban kialakult bennük a színház iránti szeretetük. Mesélnek továbbá kedvenc szerepeikről, a roma színház munkamódszeréről, az értékekről és tapasztalatokról amiket együtt éltek át és jövőbeli terveikről. Kiderül mit és miért tartanak fontosnak a roma színházban illetve, hogy mit szeretnének átadni a közönségnek produkciójuk által.

  A Sepsiszentgyörgyön felnőtt Zsolt példaképe a Bocsárdi László féle színházi közeg. A társulat korszakalkotó előadásai és a bensőséges atmoszféra azonnal magával ragadta a színészi pályára készülő fiút. “ Úgy néztem fel ezekre a színészekre, mint az istenekre. ” -idézi fel nosztalgiázva. Elmeséli, hogy az egyik előadás után vette a bátorságot és beszélgetett velük. Ekkor született meg az álma, hogy színész legyen a Tamási Áron színházban. Mesél marosvásárhelyi  élményeiről a színművészeti egyetemen és arról, hogyan került a budapesti alternatív színházi élet sűrűjébe. Végül beszél az őrkői roma telepen végzett közösségi munkájáról, tapasztalatairól és annak utóhatásairól.  

  Mit is jelent romának lenni? Mennyire szerves része az identitás a színháznak és önmagunk meghatározásának? Mi a tapasztalás szerepe az életszemléletünk kialakulásában és az emberekkel való kapcsolatainkban? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ Slavisa Markovic, aki emellett mesél színház iránti szenvedélyének kialakulásáról. Elmondása szerint a kötődése a színházhoz az AG bábszínházban kezdődött gyerekkorában, ahová az egyik tanára küldte. Az identitás és környezettel való interakció az egyik központi téma munkásságában. Ezzel kapcsolatban többet tudhatunk meg formabontó elképzeléseiről és arról miért fontos minél több nézőpontból és különböző perspektívából szemlélni a történeteket.

  Nebojsa Markovic életében a mesemondásnak, mint közösségteremtő erőnek hatalmas szerepe volt. Elmondása szerint a mesélés már szinte performatív aktusként hatott a kifejező mimikával és azzal, hogy a mesélő egész lényét belevitte a történetbe. Így alakult ki Nebojsa színház iránti szeretete. A kreatív kisgyerek már gyermekkorában szociodrámákat kezdett írni. Zavarta, hogy a többi ember nem képes egy identitástól független megítélést alkotni irányába. Mesél arról, hogy az iskolában miért zavarta őt roma társainak megfelelési kényszere és mikor alakult ki a származástól független elfogadás értéke az életében. Megtudhatjuk, hogy mi számít számára a legfontosabbnak a színházban és, hogy miért nincs példaképe.

Andrei Serban életének legmeghatározóbb döntése roma identitásának nyílt felvállalása. Az életútját meghatározó lépés előtt azonban komoly gátakat kellett leküzdenie, hiszen saját bevallása szerint húszas évei kezdetéig nem merte felvállalni nézeteit. Jelenleg emberi jogi aktivistaként küzd a rasszizmus és stigmatizálás ellen. Elmeséli miért büszke arra, hogy roma közösséghez tartozik és miért tartja fontosnak a roma színház megteremtésének lehetőségét. Lelkesen beszél arról, hogy milyen projekteket valósítana meg a színház keretein belül a közeljövőben. Végül egy előadás kapcsán kiderül, hogy kit tekint saját hősének, mint követendő példának. 

Nicoleta számára a bizonyítási vágy mindig is meghatározó tényezőnek számított mind személyes életében mind karrierje szempontjából. Meg akarta mutatni a világnak, hogy a nőnek is van helye a zenész világban. Mesél arról mi motiválta abban, hogy jól teljesítsen az iskolában, gyermekkori kirekesztés élményének hatásáról és az ifjusági színtársulatban szerzett tapasztalatairól. Nicoleta jelenleg a Giuvlipen Társulat színésze. Úgy érzi jelenleg ott van ahol lenni és tartani szeretne életében, hiszen azt csinálja amit szeret. Megtudhatjuk miért nagynénje a legnagyobb hős számára és hogy mit gondol a roma színház társadalomban betöltött szerepéről. .

Mennyire határozza meg a származás a jövőbeli lehetőségeket? Mit lehet tenni az önmegvalósítás érdekében? Martha Balážová kiskorától kezdve énekesnő akart lenni. Elhivatottsága és kitartó munkája által sikerült elérni az álmát. Őszintén beszél arról, hogy szülei tudatos döntésének köszönhetően mennyi lehetőség nyílt meg előtte egy alapvetően szegregált morva területen. Fény derül arra is, hogy mit tart fontosnak a mai színházi életben.

Frantisek Balog Szlovákiában az egyetlen roma színész, ezáltal nagy felelősség hárul rá.  A kassai állami színház színésze mesél színészi pályafutásáról, céljairól, gyermekotthonban és roma konzervatóriumban töltött éveiről. Megtudhatjuk, hogy miért nem tudott beilleszkedni a konzervatóriumi közösségbe illetve, hogy mióta kezdte el érdekelni mélyrehatóan a roma kultúra és annak széleskörű terjesztése. Kiderül az is, hogy miért kiemelt jelentőségű számára a roma színház népszerűsítése.

  Mit jelent számunkra a bizalom? Ki az, akiben a leginkább megbízunk és miért? Egyáltalán miért is van szükség a bizalomra a mindennapokban? Gondolkodjunk közösen, hogy mi kell ahhoz, hogy megbízzunk valakiben. Erdélyben, Romániában élek. Mifelénk viszonylag sokszor előfordul a nemzetiségek közötti összetűzés. Az igazságtalan bánásmód, ítélkezés is a mindennapok része és az emberek hajlamosak egymást ferde szemmel nézni, legtöbb esetben ok nélkül. A berögzült ellenségeskedést is sokszor nehéz legyőzni, félretenni. Itt nagyon sokszínű, változatos, lakosság él, néha segítve, néha hátráltatva egymást. Meg sem lepődtem, mikor az egyetemről kilépve románul szólítottak meg. Egyedül azon, ütköztem meg, hogy a hang egy kisfiútól érkezett, aki nem lehetett több hat évesnél. Egyedül volt, az apukáját szerette volna elérni, mivel elkerülték egymást. A segítségemet kérte, hogy felhívhassa őt a telefonomon. Készségesen átnyújtottam neki, mire ő hátrébb ment, hogy tárcsázhasson. A mellettem áll

  Ha meghallod azt a szót, hogy hős, mi az első dolog ami eszedbe jut? Szuperhősök, szupererővel, menő köpennyel, éppen New York megmentésével elfoglalva? Én is nagyon szeretem a róluk szóló filmeket, de ez a történet most más lesz. Az én hősöm némileg közelebbi, egy kis faluból származik, lehet hogy sokan nem is tartanák hősnek, de nekem igenis az. Gyerekként, ha megkérdezték kire nézek fel, ki a példaképed, akkor habozás nélkül azt mondtam, a körülöttem lévők, szülők, nagyszülők vagy a testvéreim. Azóta eltelt pár év és ma mikor megkérdezték tőlem, hogy ki a te hősöd és miért? Ő jutott eszembe, és a története, hogy miért pont rá tekintek hősként. Judit az egyik legjobb barátnőm, hosszú évek óta. A gimnáziumban ismerkedtünk meg, de nem igazán álltunk közel egymáshoz. Az osztályfőnökünknek köszönhetem, hogy barátságot kötöttünk, mivel egymás mellé ültetett. Azt ugye mindannyian tudjuk, hogy a közös csínytevések hogy össze tudják hozni a fiatalokat, ez velünk sem volt másként. Közös

  Ha lehetőséget kapnánk arra, hogy beszélgessünk, a tizenöt éves önmagunkkal mit mondanánk neki? Mit köszönnénk meg, mire figyelmeztetnénk, milyen akkori tulajdonságainkra lennénk büszkék és milyen jótanácsot adnánk fiatal önmagunknak? Drága Kinga! Azért írom neked ezt a levelet, mert ma délután a hősökről beszélgettünk. Megkérdezték tőlem, hogy kit tartok hősnek az életemben és miért? Rögtön felmerült bennem, hogy lehetek-e önmagam hőse és miért is ne? A levél, a tizenöt éves önmagamnak szól, fogadd tőlem sok szeretettel. Még van pár dolog, amit te nem tudsz (nagyon jó vagy a versírásban, a görkorizás nem neked való és igazán jó döntés volt befesteni a hajad), de én már igen. Még a mai napig van néhány dolog, amit tőled tanulok. Tudom, hogy te is szereted a kényelmet, a biztonságban van valami otthonosan megnyugtató. Ám te mégsem elégedsz meg ezzel, kilépsz ebből újra meg újra. Kiállsz magadért, másokért, elvekért és az igazságért, mindazért amiben hiszel és talán ez a legcsodá

  Az „Élő könyvek (szó - kép - hang)” projektből újabb négy portrét osztunk meg. ELVIS PRESLEY Elvis Presley 1935. január 8-án Elvis Aaron Presleyként született az Amerikai Egyesült Államokban, a Mississippi állambeli Tupelóban. Anyja után franciaországi vándorló roma családból származott. Kulturális ikon, a rockabilly műfaj egyik első képviselője. A különféle zenei műfajok ötvözésével hozta létre saját egyedi stílusát. 31 filmben játszott, többnyire musicalekben. A zene mellett harcművészettel is foglalkozott. A Tennessee állambeli Memphisben halt meg 1977. augusztus 16-án.   ESMA REDŽEPOVA Esma Redžepova a legismertebb roma énekesek közé tartozik. 1943. augusztus 8-án született a volt jugoszláv tagköztársaságban, Macedóniában, Szkopjében. Nagyon népszerű volt sok országban, dalait minden nemzedék tagjai ismerik és éneklik. Kilenc éves korában írta első dalát, a Cajorije sukarije-t, amely Európaszerte kultikus slágerré vált. Több mint 20 albumot adott ki, és közel 30 000 kon