A legbátrabb nagymama

Ma megtaláltam a nagymamám egy régi naptárát.

A július tizenhatodikai dátumnál ez szerepelt: Eszterke ma nem tudott aludni.

Mennyi szeretet van ebben a kis jegyzetben.

A nagymamám Észak-Koreában született. Persze, akkoriban még csak Korea létezett, nem volt Észak és Dél. Egy szerencsés szerencsétlenség kapcsán alakult úgy, hogy az életét végül Magyarországon élte le. A koreai háború idején több száz észak-koreai diáknak adatott meg a lehetőség, hogy Magyarországra jöjjenek tanulni. A nagymamám egyike volt ezeknek a diákoknak, elvégezte az orvosi egyetemet, mindeközben megtanult magyarul is. Megismerkedett a nagypapámmal. Az egyetem elvégzése után a nagymamámnak vissza kellett mennie Észak-Koreába. Vidéken lett orvos. TBC-s lett. A nagypapám leveleket írt akinek csak tudott, hogy engedjék vissza a nagymamámat Magyarországra. Valószínűleg abban a hitben hogy úgysem fog életben maradni, a hatalom engedélyt adott. Itt meggyógyították.

A nagymamám a japán megszállás idejében nőtt fel. Utána megtapasztalta a háborút, majd az országa kettészakadását. A családjától örökre elszakadva egy másik országban és egy teljesen eltérő kultúrában kellett újrakezdenie.

Egész életében tanult és dolgozott. A szorgalmával mindenkinek példát mutatott a környezetében. Kitűnő tanuló volt az általános iskolában és a gimnáziumban. Vidéki tehéntartó család gyermekeként csak ahhoz, hogy oda- és vissza megjárja az utat az iskoláig, mindennap több órát kellett gyalogolnia. Magyarországon, az egyetemen, a nyelvi akadályok ellenére is kiemelkedő eredményeket ért el. Végül kutatóorvos lett belőle, mely hivatását szorgalommal és elkötelezettséggel végezte egészen nyugdíjba vonulásáig.

A nagymamám hős. Nincs egy darab tett ami azzá teszi, azáltal hős, hogy mennyire példaértékűen élte az életét. Méltósággal, szorgalommal, becsülettel, őszinteséggel, kitartással. Örök optimizmussal és hálával.

Minden megpróbáltatás ellenére, a nagymamámat egyszer sem hallottam panaszkodni. Biztos vagyok benne, hogy származása miatt érték atrocitások, de ezekről én sosem hallottam. Minden nehézségéről amiről tudok mások számoltak be nekem.

Ő a példaképem.

Megnyugtató megtalálni a kis megjegyzéseit szerte a lakásban. Mindenhová írt. Magyarul és koreaiul, felváltva. Könyvekbe (szigorúan csak ceruzával!), újságok szélére, dobozok tetejére és oldalára.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Négy szelet torta

Mit jelentenek számunkra az anyák? Mit tanulunk tőlük és melyek a legkedvesebb emlékeink anyukáinkkal? A legerősebb, legkitartóbb emberek, akik soha nem adják fel és mindig számíthatunk rájuk. A következő történet egy anyát, hőst mutat be, aki a gyermekeinek él. Kiskoromban nem volt mindennapos, hogy édességet kapunk. Mégis, mikor anyu ment a boltba, nagy reményekkel vártuk haza a testvéremmel. Vajon ma mit hoz nekünk? Nyalókát? Dinnyés rágót? Netán gumicukrot? Emlékszem, egyszer nagyot sóhajtott mikor ment a boltba, 500 forint volt akkor minden vagyonunk, kenyeret akart venni. Én nem tudtam mennyit ér 500 forint, de már akkor is annyit érhetett mint manapság, nem túl sokat. Mikor anyu hazaért, lerakta a kenyeret az asztalra, majd a zsebéből kivett 2 nyalókát és mosolyogva adta oda nekünk, majd a konyhába ment, hogy krumplit főzzön. Emlékszem, 6 éves voltam mikor először tortát kaptam. Csokis volt. 4 szeletet tudtak venni, nem volt többre pénz. 5-en ültünk az asztalnál, és ...

További információk

Megállíthatatlanok vagyunk

Mit jelent számunkra a család, a szülők és a testvérek? Mit teszünk meg a családtagokért és mit tesz értünk a család? Hogyan segíthetjük egymást az életben? A történetem az öcsémről szól, akire hősként tekintek az életemben. Gábor egyszerű ember, hatalmas szívvel, aki nagyon egyenes és strapabíró. A munkatűrő képessége igazi hősre vall, heti 5 napon át 16 órát dolgozik szakácsként, minden nap felkel, elmegy a munkába, mert ez a dolga. 18 éves volt, amikor kapott egy nagyon jó lehetőséget, hogy külföldön dolgozzon szakácsként, természetesen jóval több fizetésért, mint itthon. Ha elfogadja gyökerestül megváltozott volna az élete, de nem akarta egyedül hagyni anyát és engem sem. Csak mi vagyunk egymásnak hárman és soha nem hagynánk el egymást. Természetfölötti ereje van, úgy hozta az élet, hogy összeköltözött anyával, akiről egészségügyi okok miatt gondoskodni kell, de ezt sosem éltük meg problémaként, mi egyek vagyunk, szó nélkül teszi mindenki a dolgát -Gábor dolgozik, anya ve...

További információk

Akinek a hegedű volt az élete

Édesapám 1923-ban Vépen, egy kis településen született Szombathely mellett. Az idő tájt szokás volt, hogy a gróf minden vasárnap vacsorát ad a szegény gyerekeknek. Egy vasárnapon, amikor édesapám is részt vett a vacsorán, négy éves lehetett ekkor, a gróf megajándékozta őt egy hegedűvel. Rövid időn belül meg is tanult játszani a hegedűn és muzsikálni kezdett a környéken, a muzsikálásért cserébe pedig ételt kapott, amit hazavitt a családjának. Ahogy azt ő szokta mesélni, miután kijárta az elemit munkába is ált, bányászként és cipészként is dolgozott, de az életében mindig is kiemelt szerepe volt a zenének. A fizetéséből később vett egy új hegedűt és egy öltöny ruhát, amiben eljárt muzsikálni. Már családja volt, amikor vett egy klarinétot is és újra beiratkozott a zeneiskolába. Cigányprímásként vendéglőkben és külföldön is fellépett és a 100 tagú cigányzenekarban is játszott. 76 évesen Japánba is eljutott, a hegedű volt az élete. A zene szeretetét tőle tanultuk meg. Az egyik ked...

További információk

Keresés ebben a blogban