Ugrás a fő tartalomra

Akkor vált világossá, hogy én is lehetek hős…

 

Kire és miért tekintünk hősként? A tetteti, tulajdonsága, bátorsága vagy éppen az öltözete miatt? Amikor a hősökre gondolunk legtöbb esetben a szuperhősök vagy az orvosok, tűzoltók, rendőrök jutnak eszünkbe. Ez a történet egy hétköznapi ember hőstettét mutatja be.  

Társas udvarban lakom, a történetem 18 éves koromra nyúlik vissza. Az utolsó lakásban élt egy orosz hölgy Irina, akivel jóban voltunk a párja szegről végről még rokonunk is. Egy nap arra lettem figyelmes, hogy a lakásuk felől nagyon sok füst terjed. Odaszaladtam kinyitottam az ajtót és megláttam, hogy lángra kapott a sütő, Irina a padlón eszméletét vesztette.

Azonnal cselekednem kellett, abban a helyzetben nem volt idő a habozásra. Vizet öntöttem a sütőre, kihúztam Irinát a lakás elé, és hívtam a tűzoltókat, akik a helyszínre érve eloltották a tüzet és elhárították a veszélyt. Azt fontos megjegyezni, hogy egy esetleges katasztrófa esetén, ha felrobban a lakásuk, a többi lakó is megsérülhetett volna. Abban a néhány másodpercben, amíg a lakáshoz értem végig ez járt a fejemben, cselekednem kell, hogy senkinek ne essen baja. Ahogy Irina magához tért zokogva köszönte meg a segítséget.

Sokáig nem tekintettem hőstettként a történetre, természetesnek tartottam, hogy abban a helyzetben cselekednem kell. Eltelt azóta 15 év, jelentkeztem a Független Színház trénerképzésére, amelynek részeként beszélgettünk a hősökről, hogy kit és miért tekintünk hősnek, saját hőseink és hőstetteink kerültek előtérbe. Elhangzott egy kérdés: „te mikor voltál hős?” – ekkor jutott eszembe ez a történet és szembesültem azzal, hogy én is lehetek hős.

Varga Ferenc

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Négy szelet torta

  Mit jelentenek számunkra az anyák? Mit tanulunk tőlük és melyek a legkedvesebb emlékeink anyukáinkkal? A legerősebb, legkitartóbb emberek, akik soha nem adják fel és mindig számíthatunk rájuk. A következő történet egy anyát, hőst mutat be, aki a gyermekeinek él. Kiskoromban nem volt mindennapos, hogy édességet kapunk. Mégis, mikor anyu ment a boltba, nagy reményekkel vártuk haza a testvéremmel. Vajon ma mit hoz nekünk? Nyalókát? Dinnyés rágót? Netán gumicukrot? Emlékszem, egyszer nagyot sóhajtott mikor ment a boltba, 500 forint volt akkor minden vagyonunk, kenyeret akart venni. Én nem tudtam mennyit ér 500 forint, de már akkor is annyit érhetett mint manapság, nem túl sokat. Mikor anyu hazaért, lerakta a kenyeret az asztalra, majd a zsebéből kivett 2 nyalókát és mosolyogva adta oda nekünk, majd a konyhába ment, hogy krumplit főzzön. Emlékszem, 6 éves voltam mikor először tortát kaptam. Csokis volt. 4 szeletet tudtak venni, nem volt többre pénz. 5-en ültünk az asztalnál, és 4 sz

Megállíthatatlanok vagyunk

  Mit jelent számunkra a család, a szülők és a testvérek? Mit teszünk meg a családtagokért és mit tesz értünk a család? Hogyan segíthetjük egymást az életben? A történetem az öcsémről szól, akire hősként tekintek az életemben. Gábor egyszerű ember, hatalmas szívvel, aki nagyon egyenes és strapabíró. A munkatűrő képessége igazi hősre vall, heti 5 napon át 16 órát dolgozik szakácsként, minden nap felkel, elmegy a munkába, mert ez a dolga. 18 éves volt, amikor kapott egy nagyon jó lehetőséget, hogy külföldön dolgozzon szakácsként, természetesen jóval több fizetésért, mint itthon. Ha elfogadja gyökerestül megváltozott volna az élete, de nem akarta egyedül hagyni anyát és engem sem. Csak mi vagyunk egymásnak hárman és soha nem hagynánk el egymást. Természetfölötti ereje van, úgy hozta az élet, hogy összeköltözött anyával, akiről egészségügyi okok miatt gondoskodni kell, de ezt sosem éltük meg problémaként, mi egyek vagyunk, szó nélkül teszi mindenki a dolgát -Gábor dolgozik, anya vezeti

Szeretetteljes szigor

  Mi az első dolog, ami eszünkbe jut a hősök kapcsán? Mitől tekintünk valakire vagy valakikre hősként? A legtöbben biztosan nem a szigort említenék meg elsőként. Ám ez a történet megmutatja, hogy a szeretetteljes elvárások és a tudatos nevelés, miként teremtett hősöket a szülőkből. Ahhoz, hogy bemutathassam a hőseimet egészen a gyerekkoromig kell visszanyúlnom…és bizony abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy édesapámra és édesanyámra is hősként tekinthetek. Ha diszkréten kellene megfogalmaznom, azt mondanám, kicsit sem voltam jó gyerek. Sok rosszaság fűződik hozzám, emellett öntörvényű és lusta is voltam. A családunkban mindig fontos szerepe volt a zenének. Apa még ma is orgonista a helyi templomban. A szüleim hamar felfigyeltek a tehetségemre és szerették volna, ha fejlesztem magam. De a zene mellett a tanulmányi eredményeim javítása is nagyon fontos szerepet kapott. Így a szüleim felosztották egymás között, hogy apa a zenei oktatásomban, míg anya az iskolai jegyeim javításába