Négy szelet torta

 

Mit jelentenek számunkra az anyák? Mit tanulunk tőlük és melyek a legkedvesebb emlékeink anyukáinkkal? A legerősebb, legkitartóbb emberek, akik soha nem adják fel és mindig számíthatunk rájuk. A következő történet egy anyát, hőst mutat be, aki a gyermekeinek él.

Kiskoromban nem volt mindennapos, hogy édességet kapunk. Mégis, mikor anyu ment a boltba, nagy reményekkel vártuk haza a testvéremmel. Vajon ma mit hoz nekünk? Nyalókát? Dinnyés rágót? Netán gumicukrot?

Emlékszem, egyszer nagyot sóhajtott mikor ment a boltba, 500 forint volt akkor minden vagyonunk, kenyeret akart venni. Én nem tudtam mennyit ér 500 forint, de már akkor is annyit érhetett mint manapság, nem túl sokat. Mikor anyu hazaért, lerakta a kenyeret az asztalra, majd a zsebéből kivett 2 nyalókát és mosolyogva adta oda nekünk, majd a konyhába ment, hogy krumplit főzzön.

Emlékszem, 6 éves voltam mikor először tortát kaptam. Csokis volt. 4 szeletet tudtak venni, nem volt többre pénz. 5-en ültünk az asztalnál, és 4 szelet torta volt.

-          Én nem vagyok éhes – mondta édesanyám.

Mindig értünk élt, mindig azért harcolt és küzdött, hogy nekünk jó legyen, hogy mi ne érezzük, milyen az, hogy nincs. Annak ellenére, hogy gyerekkoromban sokszor nem volt, soha nem éreztem, hogy nincs.

Anyu mindig megoldotta, akkor is, amikor apu dühöngött. Akkor is megoldotta, amikor apu mindent eladott otthonról. Akkor is megoldotta, mikor apu részegen egyedül hagyta 2 gyerekkel és várandósan (velem). Akkor is megoldotta mikor a nővérem meghalt, akkor sem adta fel értünk a harcot, pedig ő is meghalt akkor. Értünk maradt itt, értem a bátyámért és az öcsémért.

Milyen önző embernek érzem magam. Nem köszöntem meg neki soha. Anyu, köszönöm neked, köszönöm, hogy az ÉN HŐSÖM TE VAGY! Megtanítottál a feltétel nélküli szeretetre, megtanítottál az odaadásra, megtanítottál arra, hogy soha ne adjam fel.

Kovács Szandra