Mit
jelentenek számunkra az anyák? Mit tanulunk tőlük és melyek a legkedvesebb
emlékeink anyukáinkkal? A legerősebb, legkitartóbb emberek, akik soha nem adják
fel és mindig számíthatunk rájuk. A következő történet egy anyát, hőst mutat be,
aki a gyermekeinek él.
Kiskoromban nem volt
mindennapos, hogy édességet kapunk. Mégis, mikor anyu ment a boltba, nagy
reményekkel vártuk haza a testvéremmel. Vajon ma mit hoz nekünk? Nyalókát?
Dinnyés rágót? Netán gumicukrot?
Emlékszem, egyszer nagyot
sóhajtott mikor ment a boltba, 500 forint volt akkor minden vagyonunk, kenyeret
akart venni. Én nem tudtam mennyit ér 500 forint, de már akkor is annyit
érhetett mint manapság, nem túl sokat. Mikor anyu hazaért, lerakta a kenyeret
az asztalra, majd a zsebéből kivett 2 nyalókát és mosolyogva adta oda nekünk,
majd a konyhába ment, hogy krumplit főzzön.
Emlékszem, 6 éves voltam mikor
először tortát kaptam. Csokis volt. 4 szeletet tudtak venni, nem volt többre
pénz. 5-en ültünk az asztalnál, és 4 szelet torta volt.
-
Én nem vagyok éhes – mondta édesanyám.
Mindig értünk élt, mindig
azért harcolt és küzdött, hogy nekünk jó legyen, hogy mi ne érezzük, milyen az,
hogy nincs. Annak ellenére, hogy gyerekkoromban sokszor nem volt, soha nem
éreztem, hogy nincs.
Anyu mindig megoldotta, akkor is, amikor apu
dühöngött. Akkor is megoldotta,
amikor apu mindent eladott otthonról. Akkor is megoldotta, mikor apu részegen egyedül hagyta 2 gyerekkel és várandósan
(velem). Akkor is megoldotta mikor a
nővérem meghalt, akkor sem adta fel értünk a harcot, pedig ő is meghalt akkor.
Értünk maradt itt, értem a bátyámért és az öcsémért.
Milyen önző embernek érzem
magam. Nem köszöntem meg neki soha. Anyu, köszönöm neked, köszönöm, hogy az ÉN
HŐSÖM TE VAGY! Megtanítottál a feltétel nélküli szeretetre, megtanítottál az
odaadásra, megtanítottál arra, hogy soha ne adjam fel.
Kovács Szandra
Megjegyzések
Megjegyzés küldése