Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Menekülni szabad, de csak előre

Forrás: Tudás Hatalom A pandémia két éve van jelen az életünkben. Az egész világ küzd vele, sokan elvesztették szeretteiket, állásukat, anyagi és lelki biztonságukat. Mit tehet az ember, ha ennyire kilátástalan a helyzet és nincs mibe kapaszkodni? A válasz egyszerű, cselekedni nehéz. Nem adhatjuk fel, mennünk kell előre!  Célunk, hogy ezzel a történettel reményt adjunk mindazoknak, akik elveszítették hozzátartozóikat. Nagyon sokat jelent számomra a színház, szeretek színpadon lenni, próbálni, társaimmal színpadra lépni. Igazán kivételes dolog, hogy azzal keresem a kenyeremet, amit szeretek. Minden jól ment, szépen alakult az életem, majd egyszer csak elkezdődtek a bajok. Megjelent a vírus. Egyre kevesebb lett a munka, bizonytalan a megélhetés, ráadásul felütötte a fejét a párkapcsolati válság is. Hosszú hónapok teltek el, nem volt mit tenni, lépnem kellett. Hollandiában próbáltam szerencsét, egy gyárban vállaltam munkát. Kezdett helyreállni az élet, legalább is akkor egy kis ideig ez
Legutóbbi bejegyzések

A legbátrabb nagymama

  Ma megtaláltam a nagymamám egy régi naptárát. A július tizenhatodikai dátumnál ez szerepelt: Eszterke ma nem tudott aludni. Mennyi szeretet van ebben a kis jegyzetben. A nagymamám Észak-Koreában született. Persze, akkoriban még csak Korea létezett, nem volt Észak és Dél. Egy szerencsés szerencsétlenség kapcsán alakult úgy, hogy az életét végül Magyarországon élte le. A koreai háború idején több száz észak-koreai diáknak adatott meg a lehetőség, hogy Magyarországra jöjjenek tanulni. A nagymamám egyike volt ezeknek a diákoknak, elvégezte az orvosi egyetemet, mindeközben megtanult magyarul is. Megismerkedett a nagypapámmal. Az egyetem elvégzése után a nagymamámnak vissza kellett mennie Észak-Koreába. Vidéken lett orvos. TBC-s lett. A nagypapám leveleket írt akinek csak tudott, hogy engedjék vissza a nagymamámat Magyarországra. Valószínűleg abban a hitben hogy úgysem fog életben maradni, a hatalom engedélyt adott. Itt meggyógyították. A nagymamám a japán megszállás idejében nőtt

“Minél több cigány színház van, annál jobban be tudjuk mutatni kultúránkat a világ minden országában. ” - Interjú Nikolai Kondenko, Natalia Zolotarjova, Igor Krikunov

  Igor Krukinov a Romance színház vezetője, Nikolai Kondenko és Natalia Zolotarjova pedig a színház színészei. A színház mindhármuk számára az életet és otthon jelenti. Egy olyan hely, ahol kultúrájukról, problémáikról és fejlődési folyamatukról beszélhetnek szabadon. Mindannyiukban közös, hogy már egészen kiskorukban kialakult bennük a színház iránti szeretetük. Mesélnek továbbá kedvenc szerepeikről, a roma színház munkamódszeréről, az értékekről és tapasztalatokról amiket együtt éltek át és jövőbeli terveikről. Kiderül mit és miért tartanak fontosnak a roma színházban illetve, hogy mit szeretnének átadni a közönségnek produkciójuk által.

“Soha nem voltam az a karrierista típus, abban reménykedtem, hogy valaki egyszer csak elhív egy színházba játszani és így is lett.” - Interjú Fekete Lovas Zsolttal

  A Sepsiszentgyörgyön felnőtt Zsolt példaképe a Bocsárdi László féle színházi közeg. A társulat korszakalkotó előadásai és a bensőséges atmoszféra azonnal magával ragadta a színészi pályára készülő fiút. “ Úgy néztem fel ezekre a színészekre, mint az istenekre. ” -idézi fel nosztalgiázva. Elmeséli, hogy az egyik előadás után vette a bátorságot és beszélgetett velük. Ekkor született meg az álma, hogy színész legyen a Tamási Áron színházban. Mesél marosvásárhelyi  élményeiről a színművészeti egyetemen és arról, hogyan került a budapesti alternatív színházi élet sűrűjébe. Végül beszél az őrkői roma telepen végzett közösségi munkájáról, tapasztalatairól és annak utóhatásairól.  

Mennyire szerves része az identitás a színháznak és önmagunk meghatározásának? - Interjú Slavisa Markoviccsal

  Mit is jelent romának lenni? Mennyire szerves része az identitás a színháznak és önmagunk meghatározásának? Mi a tapasztalás szerepe az életszemléletünk kialakulásában és az emberekkel való kapcsolatainkban? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ Slavisa Markovic, aki emellett mesél színház iránti szenvedélyének kialakulásáról. Elmondása szerint a kötődése a színházhoz az AG bábszínházban kezdődött gyerekkorában, ahová az egyik tanára küldte. Az identitás és környezettel való interakció az egyik központi téma munkásságában. Ezzel kapcsolatban többet tudhatunk meg formabontó elképzeléseiről és arról miért fontos minél több nézőpontból és különböző perspektívából szemlélni a történeteket.

” Mindannyian ebben a pillanatban létezünk. A színházban ezt a pillanatot akarom megélni az emberekkel. Ami éppen most van. “ - Interjú Nebojsa Markoviccsal

  Nebojsa Markovic életében a mesemondásnak, mint közösségteremtő erőnek hatalmas szerepe volt. Elmondása szerint a mesélés már szinte performatív aktusként hatott a kifejező mimikával és azzal, hogy a mesélő egész lényét belevitte a történetbe. Így alakult ki Nebojsa színház iránti szeretete. A kreatív kisgyerek már gyermekkorában szociodrámákat kezdett írni. Zavarta, hogy a többi ember nem képes egy identitástól független megítélést alkotni irányába. Mesél arról, hogy az iskolában miért zavarta őt roma társainak megfelelési kényszere és mikor alakult ki a származástól független elfogadás értéke az életében. Megtudhatjuk, hogy mi számít számára a legfontosabbnak a színházban és, hogy miért nincs példaképe.

“A roma identitásom fontos része annak amilyen vagyok, ahogyan gondolkodom.” - Interjú Andrei Serbannal

Andrei Serban életének legmeghatározóbb döntése roma identitásának nyílt felvállalása. Az életútját meghatározó lépés előtt azonban komoly gátakat kellett leküzdenie, hiszen saját bevallása szerint húszas évei kezdetéig nem merte felvállalni nézeteit. Jelenleg emberi jogi aktivistaként küzd a rasszizmus és stigmatizálás ellen. Elmeséli miért büszke arra, hogy roma közösséghez tartozik és miért tartja fontosnak a roma színház megteremtésének lehetőségét. Lelkesen beszél arról, hogy milyen projekteket valósítana meg a színház keretein belül a közeljövőben. Végül egy előadás kapcsán kiderül, hogy kit tekint saját hősének, mint követendő példának.