Szeretetteljes szigor

 

Mi az első dolog, ami eszünkbe jut a hősök kapcsán? Mitől tekintünk valakire vagy valakikre hősként? A legtöbben biztosan nem a szigort említenék meg elsőként. Ám ez a történet megmutatja, hogy a szeretetteljes elvárások és a tudatos nevelés, miként teremtett hősöket a szülőkből.

Ahhoz, hogy bemutathassam a hőseimet egészen a gyerekkoromig kell visszanyúlnom…és bizony abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy édesapámra és édesanyámra is hősként tekinthetek. Ha diszkréten kellene megfogalmaznom, azt mondanám, kicsit sem voltam jó gyerek. Sok rosszaság fűződik hozzám, emellett öntörvényű és lusta is voltam.

A családunkban mindig fontos szerepe volt a zenének. Apa még ma is orgonista a helyi templomban. A szüleim hamar felfigyeltek a tehetségemre és szerették volna, ha fejlesztem magam. De a zene mellett a tanulmányi eredményeim javítása is nagyon fontos szerepet kapott. Így a szüleim felosztották egymás között, hogy apa a zenei oktatásomban, míg anya az iskolai jegyeim javításában segít.  

Nagyon rosszul ment a matek és anya arra áldozta az egész nyarát, hogy korrepetáljon. Szinte minden nap végtelen türelemmel és odaadással dolgozott azért, hogy megértsem a feladatokat. A nap második felét pedig a zongora mellett töltöttem. Apa minden nap ott ült velem, egy percre sem mozdult mellőlem. Minden nap noszogatott, szigorú volt, de soha nem hagytunk ki egy gyakorlást sem, hitt bennem. A szigor szeretetből fakadt, tudta, hogy sokra vagyok képes. Hányszor volt, hogy ott állt a hátam mögött, kezében a légycsapóval, ha ellustultam vagy rontottam lecsapott a kezemre. Nem engedte, hogy ellazázzam. A mai napig neki köszönhetem a zene iránti szeretetemet és alázatomat.

14 évesen, amikor kollégista lettem és zenetanárhoz kerültem, de akkor is minden nap felhívott apa, hogy bátorítson és motiváljon a gyakorlásra. Amikor hazautaztam eljátszottam a darabokat, amiket tanultam, sokat zongoráztam a családnak. Még ma is, ha van egy új dal, elsőként apának mutatom meg és az ő véleményét kérem ki. A zene számomra a lelkem és az érzéseim kitárását jelenti. A dalokban adom át az érzelmeimet, ha bármi nehézség adódik. Az életben mindig a zenéhez fordulok és az összes probléma megszűnik.

A szüleimnek köszönhetem azt, hogy ma itt vagyok, zenét tanítok és magam is zenélek, énekelek és zongorázok. Nekik köszönhetem, hogy egy empatikus, elhivatott, türelmes ember vagyok, aki komolyan veszi a munkáját. Nagyon sokat tettek azért, hogy itt lehessek, a tőlük kapott időt és energiát igyekszem átadni a diákjaimnak.

Varga Dávid