Ugrás a fő tartalomra

Mi is tekinthető büntetésnek?



Mit tehet egy diáklány az igazságtalanság ellen? Mit várunk el egy pedagógustól? Mit tehetünk azért, hogy az iskolában gyermekeinket az egyenlőségre és egymás elfogadására tanítsák?

Alsóban mindig az első vagy a második padba ültettek.
Utáltam!
Mindig is a hátsó padba akartam ülni, mert ott az ablak mellett lehetett volna ülni és figyelni az egész osztályt. Egy idő után mindig valamelyik „legrosszabb” fiút ültették mellém. A leosztás szabálya a következőképpen alakult:

1.    a rossz tanulók a jók mellett ültek
2.    ha jó tanuló vagy, de rossz fát teszel a tűzve (ez velem is gyakran előfordult) kapsz magad mellé egy cigányt
A büntetés mértékétől függően 1-2 napra vagy akár hónapokra is. Kedveltem ezeket a fiúkat, mert ők ugyanúgy igazságtalannak tartották ezt az eljárást. Három ilyen büntetésből származó padtársam volt alsóban. Amikor a tanítók észrevették, hogy ez az összeültetés számunkra nem okozott problémát, sőt összebarátkoztunk, kaptam a fejmosást, majd gyorsan tovább ültettek.
Ez volt a rendszer, nem volt választásunk!

Ötödikesként kaptunk egy új osztályfőnököt, aki az első nap azt mondta, hogy mi mind a 36-an csodálatos gyerekek vagyunk. Mindenki oda ül, ahova csak akar! Akkor a kedvenc barátnőm azt mondta, hogy nyugodtan üljek a hátsó padba, mert tudja, hogy mindig is ott akartam ülni. Felpezsdült az egész osztály, micsoda szabadság, bárhova lehet ülni. Nem számított ki cigány és ki nem, szemüveges vagy rövid hajú. Ági néni könnyes szemmel fordult felénk és azt mondta: „sajnos vannak nem olyan okos és nem olyan jószívű felnőttek, mint mi gyerekek. Mindenki annyit ér, amennyit letesz az asztalra. Nem az számít, hogy ki honnan jött, hanem hogy milyen emberként éli az életét. Még ma is szívesen emlékszem vissza Ági nénire, aki egy igazi hős a szememben.

Sajnos a felnőtt életemben is sok igazságtalansággal találkoztam, de igyekszem mindig kiállni másokért!

A bejegyzést a Független Színház Roma Hősök workshop résztvevői készítették.

Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Négy szelet torta

  Mit jelentenek számunkra az anyák? Mit tanulunk tőlük és melyek a legkedvesebb emlékeink anyukáinkkal? A legerősebb, legkitartóbb emberek, akik soha nem adják fel és mindig számíthatunk rájuk. A következő történet egy anyát, hőst mutat be, aki a gyermekeinek él. Kiskoromban nem volt mindennapos, hogy édességet kapunk. Mégis, mikor anyu ment a boltba, nagy reményekkel vártuk haza a testvéremmel. Vajon ma mit hoz nekünk? Nyalókát? Dinnyés rágót? Netán gumicukrot? Emlékszem, egyszer nagyot sóhajtott mikor ment a boltba, 500 forint volt akkor minden vagyonunk, kenyeret akart venni. Én nem tudtam mennyit ér 500 forint, de már akkor is annyit érhetett mint manapság, nem túl sokat. Mikor anyu hazaért, lerakta a kenyeret az asztalra, majd a zsebéből kivett 2 nyalókát és mosolyogva adta oda nekünk, majd a konyhába ment, hogy krumplit főzzön. Emlékszem, 6 éves voltam mikor először tortát kaptam. Csokis volt. 4 szeletet tudtak venni, nem volt többre pénz. 5-en ültünk az asztalnál, és ...
Megjegyzés küldése
További információk

Megállíthatatlanok vagyunk

  Mit jelent számunkra a család, a szülők és a testvérek? Mit teszünk meg a családtagokért és mit tesz értünk a család? Hogyan segíthetjük egymást az életben? A történetem az öcsémről szól, akire hősként tekintek az életemben. Gábor egyszerű ember, hatalmas szívvel, aki nagyon egyenes és strapabíró. A munkatűrő képessége igazi hősre vall, heti 5 napon át 16 órát dolgozik szakácsként, minden nap felkel, elmegy a munkába, mert ez a dolga. 18 éves volt, amikor kapott egy nagyon jó lehetőséget, hogy külföldön dolgozzon szakácsként, természetesen jóval több fizetésért, mint itthon. Ha elfogadja gyökerestül megváltozott volna az élete, de nem akarta egyedül hagyni anyát és engem sem. Csak mi vagyunk egymásnak hárman és soha nem hagynánk el egymást. Természetfölötti ereje van, úgy hozta az élet, hogy összeköltözött anyával, akiről egészségügyi okok miatt gondoskodni kell, de ezt sosem éltük meg problémaként, mi egyek vagyunk, szó nélkül teszi mindenki a dolgát -Gábor dolgozik, anya ve...
Megjegyzés küldése
További információk

Akinek a hegedű volt az élete

Édesapám 1923-ban Vépen, egy kis településen született Szombathely mellett. Az idő tájt szokás volt, hogy a gróf minden vasárnap vacsorát ad a szegény gyerekeknek. Egy vasárnapon, amikor édesapám is részt vett a vacsorán, négy éves lehetett ekkor, a gróf megajándékozta őt egy hegedűvel. Rövid időn belül meg is tanult játszani a hegedűn és muzsikálni kezdett a környéken, a muzsikálásért cserébe pedig ételt kapott, amit hazavitt a családjának. Ahogy azt ő szokta mesélni, miután kijárta az elemit munkába is ált, bányászként és cipészként is dolgozott, de az életében mindig is kiemelt szerepe volt a zenének. A fizetéséből később vett egy új hegedűt és egy öltöny ruhát, amiben eljárt muzsikálni. Már családja volt, amikor vett egy klarinétot is és újra beiratkozott a zeneiskolába. Cigányprímásként vendéglőkben és külföldön is fellépett és a 100 tagú cigányzenekarban is játszott. 76 évesen Japánba is eljutott, a hegedű volt az élete. A zene szeretetét tőle tanultuk meg. Az egyik ked...
Megjegyzés küldése
További információk