Mit
tehet egy diáklány az igazságtalanság ellen? Mit várunk el egy pedagógustól? Mit
tehetünk azért, hogy az iskolában gyermekeinket az egyenlőségre és egymás
elfogadására tanítsák?
Alsóban
mindig az első vagy a második padba ültettek.
Utáltam!
Mindig
is a hátsó padba akartam ülni, mert ott az ablak mellett lehetett volna ülni és
figyelni az egész osztályt. Egy idő után mindig valamelyik „legrosszabb” fiút
ültették mellém. A leosztás szabálya a következőképpen alakult:
1.
a rossz tanulók a jók mellett ültek
2.
ha jó tanuló vagy, de rossz fát teszel a tűzve
(ez velem is gyakran előfordult) kapsz magad mellé egy cigányt
A
büntetés mértékétől függően 1-2 napra vagy akár hónapokra is. Kedveltem ezeket
a fiúkat, mert ők ugyanúgy igazságtalannak tartották ezt az eljárást. Három
ilyen büntetésből származó padtársam volt alsóban. Amikor a tanítók
észrevették, hogy ez az összeültetés számunkra nem okozott problémát, sőt
összebarátkoztunk, kaptam a fejmosást, majd gyorsan tovább ültettek.
Ez
volt a rendszer, nem volt választásunk!
Ötödikesként
kaptunk egy új osztályfőnököt, aki az első nap azt mondta, hogy mi mind a 36-an
csodálatos gyerekek vagyunk. Mindenki oda ül, ahova csak akar! Akkor a kedvenc
barátnőm azt mondta, hogy nyugodtan üljek a hátsó padba, mert tudja, hogy
mindig is ott akartam ülni. Felpezsdült az egész osztály, micsoda szabadság,
bárhova lehet ülni. Nem számított ki cigány és ki nem, szemüveges vagy rövid
hajú. Ági néni könnyes szemmel fordult felénk és azt mondta: „sajnos vannak nem
olyan okos és nem olyan jószívű felnőttek, mint mi gyerekek. Mindenki annyit
ér, amennyit letesz az asztalra. Nem az számít, hogy ki honnan jött, hanem hogy
milyen emberként éli az életét. Még ma is szívesen emlékszem vissza Ági nénire,
aki egy igazi hős a szememben.
Sajnos
a felnőtt életemben is sok igazságtalansággal találkoztam, de igyekszem mindig
kiállni másokért!
A bejegyzést a Független
Színház Roma Hősök workshop résztvevői készítették.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése