Ugrás a fő tartalomra

Ne ítélj első látásra!





Milyen könnyű ezt mondani, de így cselekedni, az már okozhat nehézségeket. Előfordult már, hogy első látásra ítéltél meg valakit? Az öltözete, ruházata vagy kinézete alapján alkottál róla egy képet? Hallottad már azt a mondatot, hogy én nyitott és elfogadó vagyok, de…? 

A történetben egy hajláktalannal való találkozásomat mesélem el. Az állomáson állok, észreveszek egy kissé kopottas ruhában álló, kétségbeesett férfit. Az arca feszült, kiderül, hogy tényleg az utcán él. Beszélgetni kezdünk, azt érzem, hogy segíteni szeretnék neki. 

Én: Hogy került ilyen nehéz helyzetbe, ha megkérdezhetem ezt Öntől?
Hajléktalan: Hosszú évekig éltünk boldogan a feleségemmel, de egy ideje minden megváltozott, elváltunk és az utcára kerültem.
É.: De miért Önnek kellett mennie?
H.: Úgy érzem, hogy az én hibám, hogy a dolgok rosszra fordultak. Szerettem volna, hogy a gyermekeim nyugodt körülmények között éljenek, már így is nagyon megviseli őket a válás.
É.: De mégis hova tart?
H.: Győrbe szeretnék eljutni, egy ismerősöm adott egy telefonszámot, egy hajléktalanszállóba szeretnék eljutni, hogy ne kelljen az utcán aludnom. 

Elkérem azt a bizonyos telefonszámot, tárcsázom, igyekszem segíteni, de a szállón már nincs szabad hely. Egyik telefonhívást követi a másik. Nagy nehezen sikerül találni egy szállót, ahol ott tölthet egy éjszakát. Az elválásnál még adok neki valamennyi pénzt. Hogy mit tanultam tőle? Azt, hogy nem tudhatod ki, miért van az adott helyzetben, amíg nem hallottad a történetét.

A bejegyzést a Budapesti Gazdasági Egyetem marketing szakos diákjai írták a Független Színház Roma Hősök workshopján.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Négy szelet torta

  Mit jelentenek számunkra az anyák? Mit tanulunk tőlük és melyek a legkedvesebb emlékeink anyukáinkkal? A legerősebb, legkitartóbb emberek, akik soha nem adják fel és mindig számíthatunk rájuk. A következő történet egy anyát, hőst mutat be, aki a gyermekeinek él. Kiskoromban nem volt mindennapos, hogy édességet kapunk. Mégis, mikor anyu ment a boltba, nagy reményekkel vártuk haza a testvéremmel. Vajon ma mit hoz nekünk? Nyalókát? Dinnyés rágót? Netán gumicukrot? Emlékszem, egyszer nagyot sóhajtott mikor ment a boltba, 500 forint volt akkor minden vagyonunk, kenyeret akart venni. Én nem tudtam mennyit ér 500 forint, de már akkor is annyit érhetett mint manapság, nem túl sokat. Mikor anyu hazaért, lerakta a kenyeret az asztalra, majd a zsebéből kivett 2 nyalókát és mosolyogva adta oda nekünk, majd a konyhába ment, hogy krumplit főzzön. Emlékszem, 6 éves voltam mikor először tortát kaptam. Csokis volt. 4 szeletet tudtak venni, nem volt többre pénz. 5-en ültünk az asztalnál, és ...

Megállíthatatlanok vagyunk

  Mit jelent számunkra a család, a szülők és a testvérek? Mit teszünk meg a családtagokért és mit tesz értünk a család? Hogyan segíthetjük egymást az életben? A történetem az öcsémről szól, akire hősként tekintek az életemben. Gábor egyszerű ember, hatalmas szívvel, aki nagyon egyenes és strapabíró. A munkatűrő képessége igazi hősre vall, heti 5 napon át 16 órát dolgozik szakácsként, minden nap felkel, elmegy a munkába, mert ez a dolga. 18 éves volt, amikor kapott egy nagyon jó lehetőséget, hogy külföldön dolgozzon szakácsként, természetesen jóval több fizetésért, mint itthon. Ha elfogadja gyökerestül megváltozott volna az élete, de nem akarta egyedül hagyni anyát és engem sem. Csak mi vagyunk egymásnak hárman és soha nem hagynánk el egymást. Természetfölötti ereje van, úgy hozta az élet, hogy összeköltözött anyával, akiről egészségügyi okok miatt gondoskodni kell, de ezt sosem éltük meg problémaként, mi egyek vagyunk, szó nélkül teszi mindenki a dolgát -Gábor dolgozik, anya ve...

Akinek a hegedű volt az élete

Édesapám 1923-ban Vépen, egy kis településen született Szombathely mellett. Az idő tájt szokás volt, hogy a gróf minden vasárnap vacsorát ad a szegény gyerekeknek. Egy vasárnapon, amikor édesapám is részt vett a vacsorán, négy éves lehetett ekkor, a gróf megajándékozta őt egy hegedűvel. Rövid időn belül meg is tanult játszani a hegedűn és muzsikálni kezdett a környéken, a muzsikálásért cserébe pedig ételt kapott, amit hazavitt a családjának. Ahogy azt ő szokta mesélni, miután kijárta az elemit munkába is ált, bányászként és cipészként is dolgozott, de az életében mindig is kiemelt szerepe volt a zenének. A fizetéséből később vett egy új hegedűt és egy öltöny ruhát, amiben eljárt muzsikálni. Már családja volt, amikor vett egy klarinétot is és újra beiratkozott a zeneiskolába. Cigányprímásként vendéglőkben és külföldön is fellépett és a 100 tagú cigányzenekarban is játszott. 76 évesen Japánba is eljutott, a hegedű volt az élete. A zene szeretetét tőle tanultuk meg. Az egyik ked...