Ugrás a fő tartalomra

Az új fizika tanár


Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy átlagos osztály, ahova új fizika tanárnő érkezett. Mikor belépett az osztályba egy magas, egyenes, hosszú hajú, szemüveges és szigorú tekintetű, karakán tanárnőt pillantottunk meg.
Egyik nap felelésre került a sor, és felszólított egy diákot, aki nem helyesen válaszolt a kérdésre, ezért a tanárnő felháborodott és hangot adott a nemtetszésének: „Nem hiszem el, hogy már megint itt tartunk, legközelebb a falhoz fogok beszélni, mert jobban megérti, amit mondok” - és ehhez hasonló megjegyzéseket kaptunk az óráin.
Az osztályban keltett rossz érzéseket többen megosztottuk egymással a folyosón, melyet a tanárnő egy véletlen folytán meghallott.
Ebben a pillanatban a hideg kirázott minket és egyszerűen éreztük a jelenlétét. A következő pillanatban arra lettünk figyelmesek, hogy egy osztályfőnöki órán ülünk az új fizika tanár jelenlétében. A folyosón történtekről kikérte a véleményünket, és érdekelte, hogy miért nem vele beszéltük ezt meg. 
Megijedtünk, mert negatív következménye számítottunk, de ennek ellenére olyan történt, amire nem is gondoltunk. 
A tanárnő bocsánatot kért tőlünk és innentől kezdve egyre közelebbi viszonyba kerültünk. Minden órán beszélgettünk. Az egyik ilyen beszélgetés alkalmával megosztott velünk egy történetet, hogy már két éve jár minden reggel hozzá egy hajléktalan, aki kopogással jelezte jelenlétét, és mindig ételt adott neki.
Ily módon ismertük félre a tanárnőt, és ily módon szereztünk egy örök barátot.

Az írást a workshopon résztvevő Wlislocki Henrik Szakkollégium diákjai Elvira saját élményéből hozták létre. A fotót Vincze Alina készítette.
 


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Négy szelet torta

  Mit jelentenek számunkra az anyák? Mit tanulunk tőlük és melyek a legkedvesebb emlékeink anyukáinkkal? A legerősebb, legkitartóbb emberek, akik soha nem adják fel és mindig számíthatunk rájuk. A következő történet egy anyát, hőst mutat be, aki a gyermekeinek él. Kiskoromban nem volt mindennapos, hogy édességet kapunk. Mégis, mikor anyu ment a boltba, nagy reményekkel vártuk haza a testvéremmel. Vajon ma mit hoz nekünk? Nyalókát? Dinnyés rágót? Netán gumicukrot? Emlékszem, egyszer nagyot sóhajtott mikor ment a boltba, 500 forint volt akkor minden vagyonunk, kenyeret akart venni. Én nem tudtam mennyit ér 500 forint, de már akkor is annyit érhetett mint manapság, nem túl sokat. Mikor anyu hazaért, lerakta a kenyeret az asztalra, majd a zsebéből kivett 2 nyalókát és mosolyogva adta oda nekünk, majd a konyhába ment, hogy krumplit főzzön. Emlékszem, 6 éves voltam mikor először tortát kaptam. Csokis volt. 4 szeletet tudtak venni, nem volt többre pénz. 5-en ültünk az asztalnál, és ...

Megállíthatatlanok vagyunk

  Mit jelent számunkra a család, a szülők és a testvérek? Mit teszünk meg a családtagokért és mit tesz értünk a család? Hogyan segíthetjük egymást az életben? A történetem az öcsémről szól, akire hősként tekintek az életemben. Gábor egyszerű ember, hatalmas szívvel, aki nagyon egyenes és strapabíró. A munkatűrő képessége igazi hősre vall, heti 5 napon át 16 órát dolgozik szakácsként, minden nap felkel, elmegy a munkába, mert ez a dolga. 18 éves volt, amikor kapott egy nagyon jó lehetőséget, hogy külföldön dolgozzon szakácsként, természetesen jóval több fizetésért, mint itthon. Ha elfogadja gyökerestül megváltozott volna az élete, de nem akarta egyedül hagyni anyát és engem sem. Csak mi vagyunk egymásnak hárman és soha nem hagynánk el egymást. Természetfölötti ereje van, úgy hozta az élet, hogy összeköltözött anyával, akiről egészségügyi okok miatt gondoskodni kell, de ezt sosem éltük meg problémaként, mi egyek vagyunk, szó nélkül teszi mindenki a dolgát -Gábor dolgozik, anya ve...

Akinek a hegedű volt az élete

Édesapám 1923-ban Vépen, egy kis településen született Szombathely mellett. Az idő tájt szokás volt, hogy a gróf minden vasárnap vacsorát ad a szegény gyerekeknek. Egy vasárnapon, amikor édesapám is részt vett a vacsorán, négy éves lehetett ekkor, a gróf megajándékozta őt egy hegedűvel. Rövid időn belül meg is tanult játszani a hegedűn és muzsikálni kezdett a környéken, a muzsikálásért cserébe pedig ételt kapott, amit hazavitt a családjának. Ahogy azt ő szokta mesélni, miután kijárta az elemit munkába is ált, bányászként és cipészként is dolgozott, de az életében mindig is kiemelt szerepe volt a zenének. A fizetéséből később vett egy új hegedűt és egy öltöny ruhát, amiben eljárt muzsikálni. Már családja volt, amikor vett egy klarinétot is és újra beiratkozott a zeneiskolába. Cigányprímásként vendéglőkben és külföldön is fellépett és a 100 tagú cigányzenekarban is játszott. 76 évesen Japánba is eljutott, a hegedű volt az élete. A zene szeretetét tőle tanultuk meg. Az egyik ked...