Ugrás a fő tartalomra

A tökéletes nagymama!



Szükségünk van példaképekre, hősökre az életünkben, akikre tetteik és tulajdonságaik miatt felnézhetünk. Gyakran csak később jövünk rá arra, hogy igazi hősök vannak körülöttünk. Találd meg a saját hősöd!

Ó, az én drága nagyim. Imádta a családját, minket, mindent megtett értünk. Egy nyüzsgő energiabomba volt. Száguldozott egész nap egyik unokától a másikig. Segített a háztartásban, befőzte a lekvárt, elkészítette a kedvenc nagyis sütiket, úgy ahogy más nem. Sokat mesélt a vagány nagypapánkról és csak szeretett, szeretett és szeretett. Szavakba sem lehet önteni, hogy mit jelent nekem még ma is.

Kétségtelen, hogy nagy hatással volt anyukámra és rám is. A család szeretetét és összetartását tőle örököltük. Áldozattal, örök mosollyal az arcán élte az életét, értünk és a boldogságunkért élt. Csak halála után tudtuk meg, hogy a mindennapos gondoskodás mellett volt egy nagy titka, amit senkinek nem árult el. A halála után egy kósza papír, amelyet megtaláltunk, tárta fel a titkát. A nap huszonnégy órájában a családjáért élő nagyi, sutyiban munkát vállalt egy iskolában, takarítónőként, hogy anyagilag is támogatni tudja a gyerekeit és az unokáit. Mindezt azért, hogy ő is hozzájáruljon ahhoz a gondtalan, mosollyal teli, vidám élethez, amely nekünk jutott, és amellyel ő megajándékozott meg minket.

Mindig felnéztem rá, de amikor kiderült a kis titka, ez a szeretet még inkább csak megerősödött. Büszke vagyok a nagyimra, egy igazi hős. A hétköznapi hőseink sokszor még annál is nagyobb hősök, mint azt mi gondolnánk!

A bejegyzést a Független Színház Roma Hősök workshop résztvevői készítették.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Négy szelet torta

  Mit jelentenek számunkra az anyák? Mit tanulunk tőlük és melyek a legkedvesebb emlékeink anyukáinkkal? A legerősebb, legkitartóbb emberek, akik soha nem adják fel és mindig számíthatunk rájuk. A következő történet egy anyát, hőst mutat be, aki a gyermekeinek él. Kiskoromban nem volt mindennapos, hogy édességet kapunk. Mégis, mikor anyu ment a boltba, nagy reményekkel vártuk haza a testvéremmel. Vajon ma mit hoz nekünk? Nyalókát? Dinnyés rágót? Netán gumicukrot? Emlékszem, egyszer nagyot sóhajtott mikor ment a boltba, 500 forint volt akkor minden vagyonunk, kenyeret akart venni. Én nem tudtam mennyit ér 500 forint, de már akkor is annyit érhetett mint manapság, nem túl sokat. Mikor anyu hazaért, lerakta a kenyeret az asztalra, majd a zsebéből kivett 2 nyalókát és mosolyogva adta oda nekünk, majd a konyhába ment, hogy krumplit főzzön. Emlékszem, 6 éves voltam mikor először tortát kaptam. Csokis volt. 4 szeletet tudtak venni, nem volt többre pénz. 5-en ültünk az asztalnál, és ...

Megállíthatatlanok vagyunk

  Mit jelent számunkra a család, a szülők és a testvérek? Mit teszünk meg a családtagokért és mit tesz értünk a család? Hogyan segíthetjük egymást az életben? A történetem az öcsémről szól, akire hősként tekintek az életemben. Gábor egyszerű ember, hatalmas szívvel, aki nagyon egyenes és strapabíró. A munkatűrő képessége igazi hősre vall, heti 5 napon át 16 órát dolgozik szakácsként, minden nap felkel, elmegy a munkába, mert ez a dolga. 18 éves volt, amikor kapott egy nagyon jó lehetőséget, hogy külföldön dolgozzon szakácsként, természetesen jóval több fizetésért, mint itthon. Ha elfogadja gyökerestül megváltozott volna az élete, de nem akarta egyedül hagyni anyát és engem sem. Csak mi vagyunk egymásnak hárman és soha nem hagynánk el egymást. Természetfölötti ereje van, úgy hozta az élet, hogy összeköltözött anyával, akiről egészségügyi okok miatt gondoskodni kell, de ezt sosem éltük meg problémaként, mi egyek vagyunk, szó nélkül teszi mindenki a dolgát -Gábor dolgozik, anya ve...

Akkor vált világossá, hogy én is lehetek hős…

  Kire és miért tekintünk hősként? A tetteti, tulajdonsága, bátorsága vagy éppen az öltözete miatt? Amikor a hősökre gondolunk legtöbb esetben a szuperhősök vagy az orvosok, tűzoltók, rendőrök jutnak eszünkbe. Ez a történet egy hétköznapi ember hőstettét mutatja be.   Társas udvarban lakom, a történetem 18 éves koromra nyúlik vissza. Az utolsó lakásban élt egy orosz hölgy Irina, akivel jóban voltunk a párja szegről végről még rokonunk is. Egy nap arra lettem figyelmes, hogy a lakásuk felől nagyon sok füst terjed. Odaszaladtam kinyitottam az ajtót és megláttam, hogy lángra kapott a sütő, Irina a padlón eszméletét vesztette. Azonnal cselekednem kellett, abban a helyzetben nem volt idő a habozásra. Vizet öntöttem a sütőre, kihúztam Irinát a lakás elé, és hívtam a tűzoltókat, akik a helyszínre érve eloltották a tüzet és elhárították a veszélyt. Azt fontos megjegyezni, hogy egy esetleges katasztrófa esetén, ha felrobban a lakásuk, a többi lakó is megsérülhetett volna. Abban a n...