Ugrás a fő tartalomra

Döntések



1994. augusztus 12.

Ma megtudtam, hogy kisbabát várok. Nem éppen így terveztem a dolgokat, persze, nem minden alakul úgy, ahogy azt az ember elképzeli. Örülnöm kéne? Anya azt mondta segítenek mindenben, mégis tele vagyok félelemmel. A legjobban a döntéstől félek. Még csak 16 vagyok! Még én is gyerek! Mi lesz velem, ha úgy döntök megszülöm és felnevelem, mi lesz a sulival, mi lesz egyáltalán belőlem?  Ha pedig azt választom, hogy nem, hogy tudnék ezzel a döntésemmel tovább élni?

1997.január 12.

- Anya, anya!- már fordulok is oda, de látom, hogy nem nekem szól, hanem a nagymamájának.
Két éves, és azt hiszi, hogy anyu az anyja. Hogy is hihetné máshogy, hiszen vele tölti minden idejét, én reggeltől estig suliban vagyok, ha pedig hazaérek, folytatom tovább a tanulást. Elfáradtam.
Nagyon elkeseredtem. Mindent megpróbáltam, nem megy, és kész. Pedig már csak egy év van hátra az érettségéig. Mindig is tanár szerettem volna lenni. De hogy tudnék más gyerekeivel foglalkozni, ha a sajátommal sem tudtam?

2014. június 20.

Ma hazajött a fiam a kollégiumból egy kis időre. Annyira büszke vagyok rá, nagyon okos, nemsokára megkapja a diplomáját.
Nem bánom, hogy nekem nem sikerült a középiskola. Sokszor éreztem úgy, hogy folyamatosan rossz döntéseket hoztam, hogy nem bírom tovább. De ma megkaptam életem legszebb ajándékát. A fiam rám nézett, megölelt, és azt mondta: - Anya, te vagy az én hősöm.
Úgy érzem, minden úgy volt jó, ahogy volt. Érte megérte.

Készült Rontó Zsanett, Horváth Xénia, Lakatos-Balogh Éva  a Független Színház „Roma hősök” workshop maratonján előadott jelenete alapján

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Négy szelet torta

  Mit jelentenek számunkra az anyák? Mit tanulunk tőlük és melyek a legkedvesebb emlékeink anyukáinkkal? A legerősebb, legkitartóbb emberek, akik soha nem adják fel és mindig számíthatunk rájuk. A következő történet egy anyát, hőst mutat be, aki a gyermekeinek él. Kiskoromban nem volt mindennapos, hogy édességet kapunk. Mégis, mikor anyu ment a boltba, nagy reményekkel vártuk haza a testvéremmel. Vajon ma mit hoz nekünk? Nyalókát? Dinnyés rágót? Netán gumicukrot? Emlékszem, egyszer nagyot sóhajtott mikor ment a boltba, 500 forint volt akkor minden vagyonunk, kenyeret akart venni. Én nem tudtam mennyit ér 500 forint, de már akkor is annyit érhetett mint manapság, nem túl sokat. Mikor anyu hazaért, lerakta a kenyeret az asztalra, majd a zsebéből kivett 2 nyalókát és mosolyogva adta oda nekünk, majd a konyhába ment, hogy krumplit főzzön. Emlékszem, 6 éves voltam mikor először tortát kaptam. Csokis volt. 4 szeletet tudtak venni, nem volt többre pénz. 5-en ültünk az asztalnál, és ...

Megállíthatatlanok vagyunk

  Mit jelent számunkra a család, a szülők és a testvérek? Mit teszünk meg a családtagokért és mit tesz értünk a család? Hogyan segíthetjük egymást az életben? A történetem az öcsémről szól, akire hősként tekintek az életemben. Gábor egyszerű ember, hatalmas szívvel, aki nagyon egyenes és strapabíró. A munkatűrő képessége igazi hősre vall, heti 5 napon át 16 órát dolgozik szakácsként, minden nap felkel, elmegy a munkába, mert ez a dolga. 18 éves volt, amikor kapott egy nagyon jó lehetőséget, hogy külföldön dolgozzon szakácsként, természetesen jóval több fizetésért, mint itthon. Ha elfogadja gyökerestül megváltozott volna az élete, de nem akarta egyedül hagyni anyát és engem sem. Csak mi vagyunk egymásnak hárman és soha nem hagynánk el egymást. Természetfölötti ereje van, úgy hozta az élet, hogy összeköltözött anyával, akiről egészségügyi okok miatt gondoskodni kell, de ezt sosem éltük meg problémaként, mi egyek vagyunk, szó nélkül teszi mindenki a dolgát -Gábor dolgozik, anya ve...

Akinek a hegedű volt az élete

Édesapám 1923-ban Vépen, egy kis településen született Szombathely mellett. Az idő tájt szokás volt, hogy a gróf minden vasárnap vacsorát ad a szegény gyerekeknek. Egy vasárnapon, amikor édesapám is részt vett a vacsorán, négy éves lehetett ekkor, a gróf megajándékozta őt egy hegedűvel. Rövid időn belül meg is tanult játszani a hegedűn és muzsikálni kezdett a környéken, a muzsikálásért cserébe pedig ételt kapott, amit hazavitt a családjának. Ahogy azt ő szokta mesélni, miután kijárta az elemit munkába is ált, bányászként és cipészként is dolgozott, de az életében mindig is kiemelt szerepe volt a zenének. A fizetéséből később vett egy új hegedűt és egy öltöny ruhát, amiben eljárt muzsikálni. Már családja volt, amikor vett egy klarinétot is és újra beiratkozott a zeneiskolába. Cigányprímásként vendéglőkben és külföldön is fellépett és a 100 tagú cigányzenekarban is játszott. 76 évesen Japánba is eljutott, a hegedű volt az élete. A zene szeretetét tőle tanultuk meg. Az egyik ked...