Ugrás a fő tartalomra

Nem kérek speciális kezelést! - interjú Alina Serbannal




Alina saját élettörténetét bemutató előadásával, a „Felelősségem tudatában kijelentem”-mel mutatkozott be a fesztiválon. A darab Alina életének nehéz pillanataiba, fontos döntéseibe, sokszor akár ellentmondásos, de mindig önazonos gondolataiba, érzéseibe nyújt betekintést. A romániai cigány udvarból a londoni színiakadémiára és azon túl eljutó színésznő szerint, ha megmásztál egy hegyet, nem jelenti azt, hogy végeztél. Csupán pihenhetsz esetleg egy kicsit, mielőtt nekivágnál a következő hegy megmászásának. Szerinte vigyázni kell azzal, hogy milyen képet mutatunk a romákról, és ezek mennyiben erősítik meg azokat a felszínes sztereotípiákat, amelyek sokakban élnek. A különbözőségnél az emberi hasonlóságok sokkal fontosabbak. A roma színház is ugyanúgy színház, mint a nem roma színház. Fontos, hogy ne kezeljük se magukat a romákat, se a színházukat „speciálisan”. Amennyiben a téma és a művészeti megvalósítás megfelelő, a roma alkotóknak is a main streamben a helyük, és nem csupán egy kulturális gettóban – amelyből bizonyos megkülönböztetett napokon előléphetnek, és egy pillanatra megmutathatják magukat.
Az interjúsorozat elkészítésében a CEU diákjai: Ignácz Judit, Sadie Luetmer, Mayya Kelova, Frederik Ørskov Jeremy Braverman vezetésével vettek részt. A videókat Illés Márton és Fellegi Dénes szerkesztették.
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Négy szelet torta

  Mit jelentenek számunkra az anyák? Mit tanulunk tőlük és melyek a legkedvesebb emlékeink anyukáinkkal? A legerősebb, legkitartóbb emberek, akik soha nem adják fel és mindig számíthatunk rájuk. A következő történet egy anyát, hőst mutat be, aki a gyermekeinek él. Kiskoromban nem volt mindennapos, hogy édességet kapunk. Mégis, mikor anyu ment a boltba, nagy reményekkel vártuk haza a testvéremmel. Vajon ma mit hoz nekünk? Nyalókát? Dinnyés rágót? Netán gumicukrot? Emlékszem, egyszer nagyot sóhajtott mikor ment a boltba, 500 forint volt akkor minden vagyonunk, kenyeret akart venni. Én nem tudtam mennyit ér 500 forint, de már akkor is annyit érhetett mint manapság, nem túl sokat. Mikor anyu hazaért, lerakta a kenyeret az asztalra, majd a zsebéből kivett 2 nyalókát és mosolyogva adta oda nekünk, majd a konyhába ment, hogy krumplit főzzön. Emlékszem, 6 éves voltam mikor először tortát kaptam. Csokis volt. 4 szeletet tudtak venni, nem volt többre pénz. 5-en ültünk az asztalnál, és ...
Megjegyzés küldése
További információk

Megállíthatatlanok vagyunk

  Mit jelent számunkra a család, a szülők és a testvérek? Mit teszünk meg a családtagokért és mit tesz értünk a család? Hogyan segíthetjük egymást az életben? A történetem az öcsémről szól, akire hősként tekintek az életemben. Gábor egyszerű ember, hatalmas szívvel, aki nagyon egyenes és strapabíró. A munkatűrő képessége igazi hősre vall, heti 5 napon át 16 órát dolgozik szakácsként, minden nap felkel, elmegy a munkába, mert ez a dolga. 18 éves volt, amikor kapott egy nagyon jó lehetőséget, hogy külföldön dolgozzon szakácsként, természetesen jóval több fizetésért, mint itthon. Ha elfogadja gyökerestül megváltozott volna az élete, de nem akarta egyedül hagyni anyát és engem sem. Csak mi vagyunk egymásnak hárman és soha nem hagynánk el egymást. Természetfölötti ereje van, úgy hozta az élet, hogy összeköltözött anyával, akiről egészségügyi okok miatt gondoskodni kell, de ezt sosem éltük meg problémaként, mi egyek vagyunk, szó nélkül teszi mindenki a dolgát -Gábor dolgozik, anya ve...
Megjegyzés küldése
További információk

Akinek a hegedű volt az élete

Édesapám 1923-ban Vépen, egy kis településen született Szombathely mellett. Az idő tájt szokás volt, hogy a gróf minden vasárnap vacsorát ad a szegény gyerekeknek. Egy vasárnapon, amikor édesapám is részt vett a vacsorán, négy éves lehetett ekkor, a gróf megajándékozta őt egy hegedűvel. Rövid időn belül meg is tanult játszani a hegedűn és muzsikálni kezdett a környéken, a muzsikálásért cserébe pedig ételt kapott, amit hazavitt a családjának. Ahogy azt ő szokta mesélni, miután kijárta az elemit munkába is ált, bányászként és cipészként is dolgozott, de az életében mindig is kiemelt szerepe volt a zenének. A fizetéséből később vett egy új hegedűt és egy öltöny ruhát, amiben eljárt muzsikálni. Már családja volt, amikor vett egy klarinétot is és újra beiratkozott a zeneiskolába. Cigányprímásként vendéglőkben és külföldön is fellépett és a 100 tagú cigányzenekarban is játszott. 76 évesen Japánba is eljutott, a hegedű volt az élete. A zene szeretetét tőle tanultuk meg. Az egyik ked...
Megjegyzés küldése
További információk