Ugrás a fő tartalomra

Ha nem találsz könyvet, kezdj el írni! - interjú Richard R. O’Neillel



Az angol traveller író és történetmesélő „A legnehezebb szó” című darabjának Magyarországi ősbemutatójára a Roma Hősök fesztivál keretében került sor. A történet egy skót asszonyról szól, aki fejébe veszi, hogy kikényszeríti a miniszterelnök bocsánatkérését a skót travellerekkel szembeni évszázados megkülönböztetések miatt. Másik darabja „a Vezetőség fenntartja a jogot” arról a korántsem ritka gyakorlatról szól, amikor a skót kocsmárosok nem engedik be a traveller vendégeket. Darabjainak hősei, akárcsak maga Richard mosolygó határozottsággal, egyenrangú közeledéssel fordulnak a többiek felé. Mindegy, hogy miniszterelnökről vagy éppen kocsmárosról van szó. Richard ugyanis hiszi, hogy a nehézségek közepette is fontos, hogy megőrizzük humorunkat és tiszteletünket a másik iránt – így juthatunk előre. Az írásnak, könyveknek a roma, cigány közösségekben pedig kiemelt jelentőségük van, hiszen a saját nézőpontunkat csak akkor fogja megismerni a világ, csak akkor fognak gyermekeink saját kultúrájukat bemutató drámákkal vagy éppen mesekönyvekkel találkozni, ha elkezdjük megírni őket, és összegyűjtjük, megmutatjuk azokat a következő generáció tagjai és a nagyvilág számára.

Az interjúsorozat elkészítésében a CEU diákjai: Ignácz Judit, Sadie Luetmer és Mayya Kelova, Frederik Ørskov Jeremy Braverman vezetésével vettek részt. A videókat Illés Márton és Fellegi Dénes szerkesztették.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Négy szelet torta

  Mit jelentenek számunkra az anyák? Mit tanulunk tőlük és melyek a legkedvesebb emlékeink anyukáinkkal? A legerősebb, legkitartóbb emberek, akik soha nem adják fel és mindig számíthatunk rájuk. A következő történet egy anyát, hőst mutat be, aki a gyermekeinek él. Kiskoromban nem volt mindennapos, hogy édességet kapunk. Mégis, mikor anyu ment a boltba, nagy reményekkel vártuk haza a testvéremmel. Vajon ma mit hoz nekünk? Nyalókát? Dinnyés rágót? Netán gumicukrot? Emlékszem, egyszer nagyot sóhajtott mikor ment a boltba, 500 forint volt akkor minden vagyonunk, kenyeret akart venni. Én nem tudtam mennyit ér 500 forint, de már akkor is annyit érhetett mint manapság, nem túl sokat. Mikor anyu hazaért, lerakta a kenyeret az asztalra, majd a zsebéből kivett 2 nyalókát és mosolyogva adta oda nekünk, majd a konyhába ment, hogy krumplit főzzön. Emlékszem, 6 éves voltam mikor először tortát kaptam. Csokis volt. 4 szeletet tudtak venni, nem volt többre pénz. 5-en ültünk az asztalnál, és ...

Megállíthatatlanok vagyunk

  Mit jelent számunkra a család, a szülők és a testvérek? Mit teszünk meg a családtagokért és mit tesz értünk a család? Hogyan segíthetjük egymást az életben? A történetem az öcsémről szól, akire hősként tekintek az életemben. Gábor egyszerű ember, hatalmas szívvel, aki nagyon egyenes és strapabíró. A munkatűrő képessége igazi hősre vall, heti 5 napon át 16 órát dolgozik szakácsként, minden nap felkel, elmegy a munkába, mert ez a dolga. 18 éves volt, amikor kapott egy nagyon jó lehetőséget, hogy külföldön dolgozzon szakácsként, természetesen jóval több fizetésért, mint itthon. Ha elfogadja gyökerestül megváltozott volna az élete, de nem akarta egyedül hagyni anyát és engem sem. Csak mi vagyunk egymásnak hárman és soha nem hagynánk el egymást. Természetfölötti ereje van, úgy hozta az élet, hogy összeköltözött anyával, akiről egészségügyi okok miatt gondoskodni kell, de ezt sosem éltük meg problémaként, mi egyek vagyunk, szó nélkül teszi mindenki a dolgát -Gábor dolgozik, anya ve...

Akinek a hegedű volt az élete

Édesapám 1923-ban Vépen, egy kis településen született Szombathely mellett. Az idő tájt szokás volt, hogy a gróf minden vasárnap vacsorát ad a szegény gyerekeknek. Egy vasárnapon, amikor édesapám is részt vett a vacsorán, négy éves lehetett ekkor, a gróf megajándékozta őt egy hegedűvel. Rövid időn belül meg is tanult játszani a hegedűn és muzsikálni kezdett a környéken, a muzsikálásért cserébe pedig ételt kapott, amit hazavitt a családjának. Ahogy azt ő szokta mesélni, miután kijárta az elemit munkába is ált, bányászként és cipészként is dolgozott, de az életében mindig is kiemelt szerepe volt a zenének. A fizetéséből később vett egy új hegedűt és egy öltöny ruhát, amiben eljárt muzsikálni. Már családja volt, amikor vett egy klarinétot is és újra beiratkozott a zeneiskolába. Cigányprímásként vendéglőkben és külföldön is fellépett és a 100 tagú cigányzenekarban is játszott. 76 évesen Japánba is eljutott, a hegedű volt az élete. A zene szeretetét tőle tanultuk meg. Az egyik ked...