Menekülni szabad, de csak előre

Forrás: Tudás Hatalom

A pandémia két éve van jelen az életünkben. Az egész világ küzd vele, sokan elvesztették szeretteiket, állásukat, anyagi és lelki biztonságukat. Mit tehet az ember, ha ennyire kilátástalan a helyzet és nincs mibe kapaszkodni? A válasz egyszerű, cselekedni nehéz. Nem adhatjuk fel, mennünk kell előre! Célunk, hogy ezzel a történettel reményt adjunk mindazoknak, akik elveszítették hozzátartozóikat.

Nagyon sokat jelent számomra a színház, szeretek színpadon lenni, próbálni, társaimmal színpadra lépni. Igazán kivételes dolog, hogy azzal keresem a kenyeremet, amit szeretek. Minden jól ment, szépen alakult az életem, majd egyszer csak elkezdődtek a bajok. Megjelent a vírus. Egyre kevesebb lett a munka, bizonytalan a megélhetés, ráadásul felütötte a fejét a párkapcsolati válság is. Hosszú hónapok teltek el, nem volt mit tenni, lépnem kellett. Hollandiában próbáltam szerencsét, egy gyárban vállaltam munkát.

Kezdett helyreállni az élet, legalább is akkor egy kis ideig ezt hittem. Szembe kellett néznem azonban egy borzalmas dologgal. 2021 áprilisában elvesztettük édesanyámat. Anyával nagyon közvetlen volt a viszonyunk, közel álltunk egymáshoz mondhatni cinkostársak voltunk. Ő volt a biztos pont az életemben, éppen ezért leírhatatlan fájdalom az elvesztése. Még mindig felfoghatatlan. Hónapok teltek el úgy, hogy a szívemben gyászoltam őt, a hiányérzet soha nem múlik el.

A tragédia újra összehozta a családot. Támogattuk egymást a nehéz időkben a testvéreim és édesapám, fontos volt számunkra, hogy érezzük és éreztessük, hogy vagyunk egymásnak. Az idő és a munka segített. Beletemetkeztünk a munkába, hiszen túl nagy luxus összeroppanni. Majd néhány nappal ezelőtt jött egy újabb fájdalmas hír, hogy édesapámtól is búcsút kell vennünk. Apu halála jelentette azt, hogy tényleg egyedül maradtunk, már csak a testvéreim vannak.

A szüleim elvesztése hatalmas tragédia, amit egy életen át cipelni fogok magammal, de mégsem roppanhatok össze. Nem adom fel! Dolgozom, élek, feladatom és vállalásaim vannak, amiket teljesítenem kell. Nagyon friss a seb, de csak előre vezet az utam.

Egy dolgot igazán megtanultam. Ha nincs kapaszkodó, akkor is csinálni kell. A barátaim tartanak meg ebben az időszakban, hogy szólnom sem kell és mellettem vannak. Keresnek, felhívnak, mindenben segítenek. Meg sem mozdulok és itt vannak mellettem. Minap egy kedves barátom szervezett közösségi gyűjtést és így lett egy laptopom, amin dolgozni tudok. Hálás vagyok azért, hogy ilyen emberek vannak körülöttem. Egy dolgot soha nem szabad elfelejtenünk: mindig lesz egy ember, akinek fontosak leszünk!

Varga Norbert