Ugrás a fő tartalomra

Rólunk

A Független Színház csapata roma és nem roma fiatalokból, színházi alkotókból, trénerekből áll.
A művészet és az oktatás eszközeivel azért dolgozunk, hogy a mindannyiunkat érintő társadalmi kérdésekről minél többen
  • objektív információkkal és eltérő szempontokkal ismerkedhessenek meg,
  • inspirálódjanak a roma drámák és drámai hősök által
  • vizsgálják felül attitűdjeiket a roma közösségekre, illetve a többség-kisebbség viszonyára vonatkozóan.
Ezáltal a saját nézőpontjukat kialakítva, döntéseiket meghozva, a tőlük eltérő nézeteket is tiszteletben tartva felelősséget vállaló, aktív polgárokká válhassanak.
A Fenti célok megvalósítása érdekében 2017 nyarán megrendeztük a „Roma Hősök” – I. Nemzetközi Roma Storytelling Fesztivált, melynek keretében Alina Serban: Felelősségem tudatában kijelentem, Richard O’Neill: Legnehezebb szó, Dijana Pavlovic: Beszélj, életem és Mihaela Dragan: (a n)ő beszél című színdarabjai kerültek bemutatására és videós feldolgozásra. A színdarabok és videók alapján, az alkotók és színházunk szakértőinek részvételével oktatási anyagot hoztunk létre. Ennek segítségével 2017 őszén workshopok keretében fiatalokkal dolgozzuk fel a darabokat, illetve támogatjuk őket abban, hogy saját roma hőseikre vonatkozó történeteiket kreatív eszközökkel feldolgozzák és bemutassák.
A Független Színház nem bejegyzett szervezet. 2004 óta folytatott művészeti és oktatási tevékenységét egyebek között az ENSZ Menekültügyi Főigazgatósága, az Ibsen Award és a SocialMarie ismerte el különböző díjakkal. A színház jogi és pénzügyi képviseletét a Nők a Jövőért Egyesület látja el.

Felső sor, balról jobbra: Szilágyi Vanda (co-tréner), Zélity Dávid (co-tréner), Dömök Edina (színész, tréner), Balogh Vivien (tréner), Rontó Zsanett (co-tréner). 
Alsó sor, balról jobbra: Illés Márton (programvezető), Mátravölgyi Dorottya (projekt asszisztens), Szegedi Tamás (színész, rendező, drámainstruktor, tréner), Balogh Rodrigó (művészeti vezető).
Fotó: Vincze Alina

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Négy szelet torta

  Mit jelentenek számunkra az anyák? Mit tanulunk tőlük és melyek a legkedvesebb emlékeink anyukáinkkal? A legerősebb, legkitartóbb emberek, akik soha nem adják fel és mindig számíthatunk rájuk. A következő történet egy anyát, hőst mutat be, aki a gyermekeinek él. Kiskoromban nem volt mindennapos, hogy édességet kapunk. Mégis, mikor anyu ment a boltba, nagy reményekkel vártuk haza a testvéremmel. Vajon ma mit hoz nekünk? Nyalókát? Dinnyés rágót? Netán gumicukrot? Emlékszem, egyszer nagyot sóhajtott mikor ment a boltba, 500 forint volt akkor minden vagyonunk, kenyeret akart venni. Én nem tudtam mennyit ér 500 forint, de már akkor is annyit érhetett mint manapság, nem túl sokat. Mikor anyu hazaért, lerakta a kenyeret az asztalra, majd a zsebéből kivett 2 nyalókát és mosolyogva adta oda nekünk, majd a konyhába ment, hogy krumplit főzzön. Emlékszem, 6 éves voltam mikor először tortát kaptam. Csokis volt. 4 szeletet tudtak venni, nem volt többre pénz. 5-en ültünk az asztalnál, és ...

Megállíthatatlanok vagyunk

  Mit jelent számunkra a család, a szülők és a testvérek? Mit teszünk meg a családtagokért és mit tesz értünk a család? Hogyan segíthetjük egymást az életben? A történetem az öcsémről szól, akire hősként tekintek az életemben. Gábor egyszerű ember, hatalmas szívvel, aki nagyon egyenes és strapabíró. A munkatűrő képessége igazi hősre vall, heti 5 napon át 16 órát dolgozik szakácsként, minden nap felkel, elmegy a munkába, mert ez a dolga. 18 éves volt, amikor kapott egy nagyon jó lehetőséget, hogy külföldön dolgozzon szakácsként, természetesen jóval több fizetésért, mint itthon. Ha elfogadja gyökerestül megváltozott volna az élete, de nem akarta egyedül hagyni anyát és engem sem. Csak mi vagyunk egymásnak hárman és soha nem hagynánk el egymást. Természetfölötti ereje van, úgy hozta az élet, hogy összeköltözött anyával, akiről egészségügyi okok miatt gondoskodni kell, de ezt sosem éltük meg problémaként, mi egyek vagyunk, szó nélkül teszi mindenki a dolgát -Gábor dolgozik, anya ve...

Az igazi kitartás

  Mi a legnagyobb álmod és mit tennél meg érte? Az élet sokszor nem úgy alakul, ahogy elterveztük, de mit teszünk ekkor? Szembenézünk a nehézségekkel vagy meghátrálunk? Az én hősöm története azért is kap kiemelt helyet a szívemben, mert ugyan egy főszereplője van, de két hőse. Hol is kezdjem? Igen, a nővéremről szeretnék mesélni. Egy igazi maximalista. Ilyen volt már akkor is, mikor az egyetemet elkezdte, viszont az nem volt zökkenőmentes. Első dolga volt beiratkozás után megpályázni egy kollégiumi szobát, hiszen az iskola megközelítése diszkréten fogalmazva is elég nagy macerát jelentett, vonat, busz és helyi járatok használata minden egyes nap. Ez napi szinten hat óra utazást jelent. Egyértelmű, hogy minden erejét arra fordította, hogy kollégiumi helyhez jusson. A sztori itt véget is érne, ha a valóság ilyen meseszerű lenne. De mindannyian tudjuk, hogy nem mindig az… Szóval hónapokon keresztül sikertelen volt a próbálkozása, nem kapott szobát, mindeközben hajnali 3:30-kor kel...