Ugrás a fő tartalomra

A te történeted

Hogy tudsz csatlakozni?
Ha van olyan hősöd, hőstetted, történeted, roma hősökkel kapcsolatos gondolatod, amit szívesen megosztanál másokkal, ami szerinted több figyelmet érdemelne, kérlek, küldd el nekünk! Írásokat, képeket, videókat egyaránt szívesen várunk. Minden jelentkezésre érdemben visszajelzünk. Akkor is, ha azt érdemesnek látjuk a megjelentetésre, mert újszerű, példamutató, informatív, gondolatébresztő, vitára serkentő, megindító – vagy bármelyik ezek közül. Abban az esetben, ha az elküldött anyag kapcsán kétségek, módosítási javaslatok merülnének fel, szintén jelezni fogunk.
Ha bármilyen kérdésed, gondolatod felmerül, illetve te is megosztanál valamit ezen a blogon, írj nekünk: romahosok@gmail.com
A megjelent anyagok kapcsán felmerülő hozzászólásaidat itt is szívesen várjuk.
Szabályunk sok nincsen, csak az alábbiak:

  • Tartsd tiszteletben az itt megjelent anyagok alkotóit. Ha nem is értesz egyet velük, kulturáltan adj visszajelzést!
  • Az érzelmek és a tények egyaránt fontosak, de ne mosd össze a kettőt! Csak a saját nevedben fejtsd ki nézeteidet. Ne hivatkozz mások nézeteire, érzéseire!
  • Ha küldesz nekünk történetet, ami érzékenyen érinthet valakit, a szereplők közül, lehetőség szerint kérd ki az érintett hozzájárulását, illetve ha a megosztásnak súlyos következménye lehet valamelyikükre nézve, nyugodtan használj más nevet, amitől az illető nem lesz felismerhető, és nem lesz kellemetlensége abból, hogy története napvilágot látott. Ha videót, fotót készítesz, mindenképpen kérd ki a rögzítésre kerülő emberek hozzájárulását.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Négy szelet torta

  Mit jelentenek számunkra az anyák? Mit tanulunk tőlük és melyek a legkedvesebb emlékeink anyukáinkkal? A legerősebb, legkitartóbb emberek, akik soha nem adják fel és mindig számíthatunk rájuk. A következő történet egy anyát, hőst mutat be, aki a gyermekeinek él. Kiskoromban nem volt mindennapos, hogy édességet kapunk. Mégis, mikor anyu ment a boltba, nagy reményekkel vártuk haza a testvéremmel. Vajon ma mit hoz nekünk? Nyalókát? Dinnyés rágót? Netán gumicukrot? Emlékszem, egyszer nagyot sóhajtott mikor ment a boltba, 500 forint volt akkor minden vagyonunk, kenyeret akart venni. Én nem tudtam mennyit ér 500 forint, de már akkor is annyit érhetett mint manapság, nem túl sokat. Mikor anyu hazaért, lerakta a kenyeret az asztalra, majd a zsebéből kivett 2 nyalókát és mosolyogva adta oda nekünk, majd a konyhába ment, hogy krumplit főzzön. Emlékszem, 6 éves voltam mikor először tortát kaptam. Csokis volt. 4 szeletet tudtak venni, nem volt többre pénz. 5-en ültünk az asztalnál, és ...
Megjegyzés küldése
További információk

Megállíthatatlanok vagyunk

  Mit jelent számunkra a család, a szülők és a testvérek? Mit teszünk meg a családtagokért és mit tesz értünk a család? Hogyan segíthetjük egymást az életben? A történetem az öcsémről szól, akire hősként tekintek az életemben. Gábor egyszerű ember, hatalmas szívvel, aki nagyon egyenes és strapabíró. A munkatűrő képessége igazi hősre vall, heti 5 napon át 16 órát dolgozik szakácsként, minden nap felkel, elmegy a munkába, mert ez a dolga. 18 éves volt, amikor kapott egy nagyon jó lehetőséget, hogy külföldön dolgozzon szakácsként, természetesen jóval több fizetésért, mint itthon. Ha elfogadja gyökerestül megváltozott volna az élete, de nem akarta egyedül hagyni anyát és engem sem. Csak mi vagyunk egymásnak hárman és soha nem hagynánk el egymást. Természetfölötti ereje van, úgy hozta az élet, hogy összeköltözött anyával, akiről egészségügyi okok miatt gondoskodni kell, de ezt sosem éltük meg problémaként, mi egyek vagyunk, szó nélkül teszi mindenki a dolgát -Gábor dolgozik, anya ve...
Megjegyzés küldése
További információk

Az igazi kitartás

  Mi a legnagyobb álmod és mit tennél meg érte? Az élet sokszor nem úgy alakul, ahogy elterveztük, de mit teszünk ekkor? Szembenézünk a nehézségekkel vagy meghátrálunk? Az én hősöm története azért is kap kiemelt helyet a szívemben, mert ugyan egy főszereplője van, de két hőse. Hol is kezdjem? Igen, a nővéremről szeretnék mesélni. Egy igazi maximalista. Ilyen volt már akkor is, mikor az egyetemet elkezdte, viszont az nem volt zökkenőmentes. Első dolga volt beiratkozás után megpályázni egy kollégiumi szobát, hiszen az iskola megközelítése diszkréten fogalmazva is elég nagy macerát jelentett, vonat, busz és helyi járatok használata minden egyes nap. Ez napi szinten hat óra utazást jelent. Egyértelmű, hogy minden erejét arra fordította, hogy kollégiumi helyhez jusson. A sztori itt véget is érne, ha a valóság ilyen meseszerű lenne. De mindannyian tudjuk, hogy nem mindig az… Szóval hónapokon keresztül sikertelen volt a próbálkozása, nem kapott szobát, mindeközben hajnali 3:30-kor kel...
Megjegyzés küldése
További információk