Éjfél után az utcák üresek. Leparkol egy autó a járda mellett, és ezzel egy
időben egy egészen jól öltözött fiatal nő áll meg az autóhoz közel, nekidől egy
villanyoszlopnak. Nehéz eldönteni görnyedt, támaszkodó testtartásáról, hogy
hányni készül a túl sok alkohol, vagy bármi más szer miatt, vagy csak sír.
Nincs jól, ez biztos.
- Tudok segíteni?
- Nem. Nem tud.
Beszéde akadozó, lassú.
-Miért van az utcán ilyenkor? Ez nincs rendjén - így, egyedül. Miért nincs
otthon?
Kidobott a férjem. Elzavart otthonról. Reggelig nem mehetek haza. Csak a
gyerekemért aggódok. A kislányomért. Mert a kisfiam már meghalt. De reggel
megyek haza. Csak a gyermekem legyen jól. De nincs egyedül. Alszik az apukája
mellett. Csak én nem vagyok mellette. Pedig nincs joga elvenni tőlem. Reggel
megyek hozzá.
- Biztos nem tudok segíteni? Ne vigyem haza? El tudom valahova vinni, ahol
az éjszakát töltheti? Nem itt kellene lennie.
- Nem. Nem tud segíteni, menjen csak tovább és érezze jól magát. Legyen
nagyon szép estéje.
- Nem inna egy kávét? Nézzük meg, nyitva van-e még a dohánybolt.
A kávé hátha tisztít a gondolatain, hátha megnyugtatja kicsit.
- Nem, nincs nyitva. 11-kor bezárt.
- Van egy benzinkút a közelben. Menjünk. Igyon egy kávét. Egyen valamit.
Megkapja a kávét. Közben beszél. Szégyelli magát. Ez szégyen, ami vele
történik. De mesél tovább. A kisfia szívbetegen született, 3 hónaposan meghalt.
Túl fájdalmas, hiába van ott a kislány. Hogyan folytatódhat így az élet? A
betegséget tőle örökölte. Ő is szívbeteg. Csak ő él. Túlságosan nehéz lett a
létezés. A férj iszik.
Pedig régen nem ivott. Kiabál. Veszekszik, hogy az én hibám volt. Volt,
hogy meg is ütött. De én nem tehetek róla. Én nem csináltam semmit. Én
vigyáztam rá. Nem akarom elhagyni. Szeretem őt, nem véletlenül mentem hozzá. Jó
ember. Olyanokat vág a fejemhez, ami nem igaz. Én nem csaltam meg soha.
Haza nem mehet, csak reggel, amikor csillapodnak az indulatok. Akkor, amikor
indul a férj dolgozni, és neki majd vinni kell a kislányt az óvodába. Előjönnek
szebb emlékek is. Az ő szülei, akik nagyon szeretik őt, és mindig vigyáztak rá.
Hogy amikor kiemelték a családból, akkor is mindent megtettek, hogy kihozzák az
intézetből és újra velük éljen. Csak rövid ideig volt intézetben, pár évig. De
ő vigyázni akar a lányára. Hogy jól legyen. Hogy mindene meg legyen. Hogy
biztonságban legyen. Elvesztette a fiát. A lányát nem veszítheti el.
Reggelig nem beszélgethetnek ott a benzinkúton. Keresni kellene valamilyen
megoldást, valamilyen szállást. Kihez mehet? Senkihez. Neki itt nincsenek
barátai. Csak egy. De ő már alszik. És otthon maradt a telefon, nem tudja
felhívni. Van egy másik, jut eszébe. Egyszer már aludt nála, amikor kidobta a
férje. Hozzá mehetne. Ő mindig sokáig ébren van, mindig filmeket néz.
- Közel lakik?
- Igen, itt nem messze a játszótér mellett. Vigyen vissza a dohánybolthoz
és akkor onnan elsétálok.
Nem akarja, hogy odáig vigye, de nagyon hálás mindenért.
- Köszönöm. Nagyon finom volt ez a kávé.
- Biztos, hogy el tud menni? Megígéri, hogy nem marad az utcán?
- Meg. Már máskor is aludtam ott. Ő be fog fogadni. Haza ne vigyen. A
férjem miatt. Nem mehetek. Csak reggel.
Kiszáll az autóból, ott, ahol találkoztak. Viszi a szendvicset és az
ásványvizet, amit kapott. Rágyújt és elindul abba az irányba, amit mondott.
Az autós a nő után nézett és elmosolyodott, mert akkor jött rá, hogy az
előbb az egyforma sorházak között rossz helyen állt meg, egy házzal arrébb
kellett volna. Nem ott, ahol a bódult, elkeseredett nőt észrevette egy
oszlopnak dőlve. Ő csak jókor volt rossz helyen...
A bejegyzést a Független Színház Roma Hősök
workshopján készítették a Bocskai István Református Oktatási Központ Apáczay
Csere János Középiskola tanulói.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése