Jókor lenni rossz helyen

Éjfél után az utcák üresek. Leparkol egy autó a járda mellett, és ezzel egy időben egy egészen jól öltözött fiatal nő áll meg az autóhoz közel, nekidől egy villanyoszlopnak. Nehéz eldönteni görnyedt, támaszkodó testtartásáról, hogy hányni készül a túl sok alkohol, vagy bármi más szer miatt, vagy csak sír. Nincs jól, ez biztos.

- Tudok segíteni?

- Nem. Nem tud.

Beszéde akadozó, lassú.

-Miért van az utcán ilyenkor? Ez nincs rendjén - így, egyedül. Miért nincs otthon?

Kidobott a férjem. Elzavart otthonról. Reggelig nem mehetek haza. Csak a gyerekemért aggódok. A kislányomért. Mert a kisfiam már meghalt. De reggel megyek haza. Csak a gyermekem legyen jól. De nincs egyedül. Alszik az apukája mellett. Csak én nem vagyok mellette. Pedig nincs joga elvenni tőlem. Reggel megyek hozzá.

- Biztos nem tudok segíteni? Ne vigyem haza? El tudom valahova vinni, ahol az éjszakát töltheti? Nem itt kellene lennie.

- Nem. Nem tud segíteni, menjen csak tovább és érezze jól magát. Legyen nagyon szép estéje.

- Nem inna egy kávét? Nézzük meg, nyitva van-e még a dohánybolt.

A kávé hátha tisztít a gondolatain, hátha megnyugtatja kicsit.

- Nem, nincs nyitva. 11-kor bezárt.

- Van egy benzinkút a közelben. Menjünk. Igyon egy kávét. Egyen valamit.

Megkapja a kávét. Közben beszél. Szégyelli magát. Ez szégyen, ami vele történik. De mesél tovább. A kisfia szívbetegen született, 3 hónaposan meghalt. Túl fájdalmas, hiába van ott a kislány. Hogyan folytatódhat így az élet? A betegséget tőle örökölte. Ő is szívbeteg. Csak ő él. Túlságosan nehéz lett a létezés. A férj iszik.

Pedig régen nem ivott. Kiabál. Veszekszik, hogy az én hibám volt. Volt, hogy meg is ütött. De én nem tehetek róla. Én nem csináltam semmit. Én vigyáztam rá. Nem akarom elhagyni. Szeretem őt, nem véletlenül mentem hozzá. Jó ember. Olyanokat vág a fejemhez, ami nem igaz. Én nem csaltam meg soha.

Haza nem mehet, csak reggel, amikor csillapodnak az indulatok. Akkor, amikor indul a férj dolgozni, és neki majd vinni kell a kislányt az óvodába. Előjönnek szebb emlékek is. Az ő szülei, akik nagyon szeretik őt, és mindig vigyáztak rá. Hogy amikor kiemelték a családból, akkor is mindent megtettek, hogy kihozzák az intézetből és újra velük éljen. Csak rövid ideig volt intézetben, pár évig. De ő vigyázni akar a lányára. Hogy jól legyen. Hogy mindene meg legyen. Hogy biztonságban legyen. Elvesztette a fiát. A lányát nem veszítheti el.

Reggelig nem beszélgethetnek ott a benzinkúton. Keresni kellene valamilyen megoldást, valamilyen szállást. Kihez mehet? Senkihez. Neki itt nincsenek barátai. Csak egy. De ő már alszik. És otthon maradt a telefon, nem tudja felhívni. Van egy másik, jut eszébe. Egyszer már aludt nála, amikor kidobta a férje. Hozzá mehetne. Ő mindig sokáig ébren van, mindig filmeket néz.

- Közel lakik?

- Igen, itt nem messze a játszótér mellett. Vigyen vissza a dohánybolthoz és akkor onnan elsétálok.

Nem akarja, hogy odáig vigye, de nagyon hálás mindenért.

- Köszönöm. Nagyon finom volt ez a kávé.

- Biztos, hogy el tud menni? Megígéri, hogy nem marad az utcán?

- Meg. Már máskor is aludtam ott. Ő be fog fogadni. Haza ne vigyen. A férjem miatt. Nem mehetek. Csak reggel.

Kiszáll az autóból, ott, ahol találkoztak. Viszi a szendvicset és az ásványvizet, amit kapott. Rágyújt és elindul abba az irányba, amit mondott.  

Az autós a nő után nézett és elmosolyodott, mert akkor jött rá, hogy az előbb az egyforma sorházak között rossz helyen állt meg, egy házzal arrébb kellett volna. Nem ott, ahol a bódult, elkeseredett nőt észrevette egy oszlopnak dőlve. Ő csak jókor volt rossz helyen...

A bejegyzést a Független Színház Roma Hősök workshopján készítették a Bocskai István Református Oktatási Központ Apáczay Csere János Középiskola tanulói.