Zord utak vándorai

Nem olyan régen Apák napja volt. Nálunk az Apák napját nem ünneplik, sokan nem is tudják melyik napra esik. Az én Édesapám egy igazán különc egyéniség, talán éppen ezért vált ő az én hétköznapi hősömmé. Édesapám mindig is más volt, mint a kortársai.

Szerény körülmények között nőtt fel, a zene gyermekkorától szerves része az életének. Édesapja zenész volt, így nagyon fiatalon belelátott abba, hogy milyen a zenészek élete. Próbák, fellépések, éjszakai élet. Mint említettem, más volt, mint a többiek. Ő nem akart úgy élni, ahogyan azt a szülei elvárták tőle. Nem tetszett neki, hogy mindenki jobban akarta tudni, mit gondol és hogyan érez, mint ő maga. Nem szerette, ha megmondták neki hogyan nézzen ki és hogyan öltözködjön. Nagymamám elvárta, hogy apa úgy öltözködjön, úgy beszéljen ahogyan azt szerinte kell. Apa nem szerette az iskolai egyenruhát, azt, hogy mindig mindenkivel kedvesen és nyájasan kellett beszélni, már-már bájologva. Ha őszintén kimondta, amit gondolt, akkor rászóltak, hogy nem szabad így beszélni. Pedig nem beszélt csúnyán, nem kiabált, csak őszinte volt. Éppen ezért már kiskorában megfogadta, hogy nem fog behódolni senkinek, úgy fog öltözködni ahogyan ő szeretne, és mindig fel fogja vállalni a véleményét. Természetesen a tiszteletet mindenki számára megadta. Emiatt a sok elvárás miatt, sajnos egészen fiatalkorában ismerkedett meg az alkohollal. Hosszú-hosszú éveken át volt a rabja.

17 évesen ismerkedett meg édesanyámmal, és egy igazán mély szerelem bontakozott ki közöttük. Az egész városban mindenki tudta kik ők, mindenki ismerte őket. A szerelmük nem csak rajtuk, hanem az egész városon végigsöpört. A 80-as évek elején ők voltak azok, akik előnyben részesítették a csőfarmert, szakadt nadrágot, bőrdzsekit, hosszú, lezser pólókat, színes öltözeteket. Ők voltak azok, akik semmi mással nem törődtek, csak a békével és a szerelemmel, mondhatni hippik voltak. Koncertekre jártak, és azt hiszem elég sok alkoholt fogyasztottak akkoriban. Iskola után általában elmentek a barátaikkal egy bisztró mögé, vettek egy üveg bort, és a lépcsőn ülve elfogyasztották. Az adott baráti társasággal sokat ittak együtt, és sok koncertre is jártak közösen. Mindezt titokban. Apu szülei cseppet sem tudták ezt tolerálni. Sem az öltözködést, sem pedig anyát. Számukra sem apu kinézete, sem pedig anya puszta léte nem volt elég jó. Amikor anya legelőször találkozott nagymamámmal, egy csőfarmert viselt, kb. térdközépig érő hosszú, lezser pólóval, haja hosszú volt, göndör és kócos. Nagymamámnak ez egyáltalán nem tetszett, amit ő elvárt és elvár a mai napig egy nőtől, az a smink, szép öltözék, nőies megjelenés. Amilyen anya soha nem volt, és amilyen én sem leszek soha.

Számomra ők az igazi hősök. Édesapám a saját életének, édesanyám pedig mindannyiunk életének a hőse. Úgy gondolom apám, , azért a maga életének a hőse, mert ismerve a történetét, - tekintve hogy már kamaszkorában az alkohol felé fordult – én mégis megértem miért választotta az italt. Nehéz gyermekkora volt, s az elvárások tömkelege elhatalmasodott rajta, ám mindezek ellenére képes volt – lehet picit idősebben már – de a szerelméért és a gyerekeiért lemondani az italról, ami kamaszkorától a mentsvárát jelentette. Ő mindig azt tanította nekem és a bátyámnak, hogy ne hagyjuk magunkat. Ha mást gondolunk, másképp látjuk, vállaljuk fel önmagunkat. Mindenben mást tett, mint amit elvártak tőle. Ő adta önmagát, és a mai napig mindig kimondja, amit gondol, még akkor is ha tudja hogy a kimondott szavakkal falakba ütközik. Én ugyanezt teszem, hiszen attól leszek önmagam, ha megengedem magamnak az őszinteség szabadságát. Az őszinteség persze nem azt jelenti, hogy csúnyán beszélünk, vagy kiabálunk.  Csak vannak helyzetek amikor nem rejtjük véka alá a véleményünket, illetve van, amikor tudjuk, hogy a hallgatás a legjobb út. Azt mondta mindig, hogy ne törődjünk mások véleményével, mi úgy vagyunk a legjobbak ahogyan vagyunk. Mert okosak vagyunk. Mert neki vannak a legjobb gyerekei. Ami igaz is.

Édesapám kemény ember, kívülről kissé zordnak tűnhet, sokszor kemények a szavai, ám belül olyan ő, mint egy olvadni készülő vaj a napon. Csupa szív ember, aki bármikor kész segíteni másoknak. Mert az ember ott segít, ahol tud. Aki bármire hajlandó lenne a családjáért. Aki megvéd akkor is, ha nem nekem van igazam. 9 éve már, hogy letette az alkoholt. Segítséget kért, elment egy olyan helyre, ahol új utat mutattak neki. Az italhoz való hozzáállása abban az időben megváltozott benne. Büszke vagyok rá! Büszke vagyok arra az emberre, aki képes volt anyától segítséget kérni, és megtenni azt a lépést, hogy leszokjon az italról, és büszke vagyok a fiatal énjére, aki minden szülői szigor ellenére kitartott a saját véleménye mellett, és nem tört meg soha, illetve akiből nagyon jó apa vált!

Anya végig támogatta és szerette őt. Ő úgymond az ellentettje apámnak. Kívülről csendes, lágy hangú, kedves teremtés, mégis olyan erős belül, mint egy oroszlánfalka. Ő az, aki jóságával és szeretetével bearanyozta apám, és a mi életünket is. Aki miatt apu meg akart változni, aki miatt segítséget mert kérni. Nem más ember miatt akart felhagyni a káros szenvedélyével, hanem anya miatt. Ő az a nő, aki miatt a hosszú évek gyötrelmei, elkezdtek gyönyörű, színes virágokat hajtani. Aki miatt, az élet visszatért a normális kerékvágásba. Bár mindvégig édesanyámat érte talán a legtöbb sérelem, támadás a családtól, Édesapám miatt. Ő azonban töretlenül és sziklaszilárdan állt apám mellett, és mellettünk. Mindig arra nevelt, hogy fogadjam el mások véleményét, és ha az rossz, de nem igaz, akkor tudjam, hogy én sokkal okosabb vagyok. Legyek türelmes, de ne legyek meghunyászkodó. Álljak ki az igazamért. Nagyon sokszor álltam ki érte, apáért, a bátyámért, és igazából mindenkiért, akit valaha valamiért szidalmaztak rokonok, vagy mások. Nekem Apa és Anya azok, akik mentsvárat jelentenek a mai napig. Rengeteg mindent köszönhetek nekik. Azért ők az én hőseim, mert a nehézségek ellenére, mindvégig emberek tudtak maradni. A hátrányos helyzet, a sanyarú sors és a sok-sok támadás ellenére csodálatos szülők voltak, és azok a mai napig. Mindezeket együttvéve az én világomban, nem csak Anyák napja, hanem Apák napja is létezik.

A lényeg talán annyi, hogy legyünk képesek elfogadni egymást, de először is magunkat, és ha ez megvan, akkor hátha össze tudunk találkozni, és kitöltjük az egymás szívében lévő rést.

A bejegyzést Czifra Barbara készítette.