Akinek a hegedű volt az élete


Édesapám 1923-ban Vépen, egy kis településen született Szombathely mellett. Az idő tájt szokás volt, hogy a gróf minden vasárnap vacsorát ad a szegény gyerekeknek. Egy vasárnapon, amikor édesapám is részt vett a vacsorán, négy éves lehetett ekkor, a gróf megajándékozta őt egy hegedűvel. Rövid időn belül meg is tanult játszani a hegedűn és muzsikálni kezdett a környéken, a muzsikálásért cserébe pedig ételt kapott, amit hazavitt a családjának.
Ahogy azt ő szokta mesélni, miután kijárta az elemit munkába is ált, bányászként és cipészként is dolgozott, de az életében mindig is kiemelt szerepe volt a zenének. A fizetéséből később vett egy új hegedűt és egy öltöny ruhát, amiben eljárt muzsikálni. Már családja volt, amikor vett egy klarinétot is és újra beiratkozott a zeneiskolába. Cigányprímásként vendéglőkben és külföldön is fellépett és a 100 tagú cigányzenekarban is játszott. 76 évesen Japánba is eljutott, a hegedű volt az élete.
A zene szeretetét tőle tanultuk meg. Az egyik kedvenc róla szóló történetem a gyerekkoromig nyúlik vissza. Akkoriban a legtöbb háztartásban megtalálható volt az úgynevezett Pacsirta rádió. Még mindig emlékszem a rádió nagy és fehér billentyűire, amiken zongorázni szoktam, mindaddig, amíg egyszer csak tönkre nem ment a rádió. Nagyon elszomorodtam ekkor, hiszen egyrészt nem tudtam tovább zongorázni, másrészt nem akartam, hogy megszidjanak a szüleim. Hogy mi történt ezután? Apu, sietve ment el otthonról és kis idővel később egy zongorával tért vissza. 6 évesen kaptam meg tőle az első zongorámat, ami még a mai napig megvan, sosem tudnék megválni tőle.
Édesapám csodálatos ember volt, aki mindig a szívéből muzsikált.

A bejegyzést Balogh Vivien készítette Rigó Máriával való beszélgetése alapján.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az uborkaföldek hőse

Kunhegyesi Ferenc hőse