Kende hatodik
osztályos volt, amikor először merült fel az iskolaváltás gondolata. Majd
egyszer csak minden felgyorsult, közösen kiválasztottunk egy alternatív
iskolát, jelentkezett és izgatottan vártuk a felvételi eredményét. Egy délután
megkaptuk az értesítést, miszerint a várólista 26. helyére került.
Kende
ekkor azt mondta, hogy ő nem szeretne senkivel sem versenyezni a szabad
helyekért. Itt az ideje bátornak lenni és külföldön szerencsét próbálni
egyrészt a hazai oktatási rendszer miatt, másrészt pedig azért, hogy
megismerhesse az édesapja értékrendjét is. Még most is gyakran eszembe jut az a
beszélgetés, csak figyeltem őt és azon gondolkodtam, hogy mennyire büszke
vagyok rá, és hogy nagyon nehéz lesz elengednem. De nem akartam akadályozni őt,
elengedtem Bristolba, hiszen ez róla és nem rólam szólt.
Indulás
előtt arra kért, hogy ne kísérjem ki a reptérre, így könnyebb volt neki az
elválás. A lakásban búcsúztunk el egymástól, átöleltem, abban az ölelésben
minden szeretetem benne volt. Amint kilépett a lakásból minden elcsendesült,
fel sem tudtam fogni igazán a történtek súlyát.
Öt
év telt el azóta, nehéz, hogy nincs velem és csak ritkán láthatom őt, de tudom,
hogy jó neki és csak ez számít. Ő az én hősöm, általa, az anyaság miatt
lettem én magam is hős.
A
bejegyzést Balogh Vivien készítette Sarlós Ágnessel való beszélgetése alapján.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése