Ami a legértékesebb a világon




A nagymamámnak nem adatott meg az a lehetőség sem, hogy befejezze az általános iskolát, csupán 6 elemit végzett el. Két gyermeket nevelt fel, az anyagi körülményeik miatt csak a nagybátyám mehetett a 8 osztály után továbbtanulni, az anyukámnak otthon kellett maradnia és a ház körül segédkeznie.

Az igazat megvallva kiskoromban utáltam a könyveket. A nagybátyám minden találkozás alkalmával meglepett egy-egy könyvvel, Hófehérke, Kis hableány, Csipkerózsika, milyen sokan nőttek fel ezeken a történeteken. Én nem tartozom közéjük, sosem vigyáztam ezekre a könyvekre, amint egy a kezem közé akadt a képek nézegetése után, meg voltak számlálva a lapjai. 

Gyerekként nagyon sok időt töltöttem mamámmal, mivel ott élt mellettünk a szomszédban. Bizton állíthatom, hogy ő főzte a legfinomabb töltött káposztát a világon. Egy nap behívott az udvarról, körülbelül öt éves lehettem akkor. Sosem felejtem el azt, amit akkor mondott nekem: „nekem semmim nincs ezen a világon, de mégis a világ legértékesebb dolgát szeretném neked adni.” Leültetett maga mellé, a kezébe vett egy könyvet és hangosan olvasni kezdett. Onnantól kezdve minden délutánt együtt töltöttünk, megtanított írni és olvasni.

Sajnos már nincs közöttünk, de sosem felejtem el őt, ő indított el az utamon. Neki köszönhetem, hogy mára már okleveles molekuláris biológus vagyok és azóta sincs megállás, ha Isten is úgy akarja, 2 év múlva PhD fokozatot szerzek a klinikai orvostudományok területén. A könyvek nélkül pedig azóta sem tudom elképzelni a mindennapjaimat, egy-egy jó könyvet lapozva mindig eszembe jut a mamám, aki a világ legfontosabb és legértékesebb dolgát adta nekem. 

A bejegyzést Balogh Vivien írta, Kovács Erika Rozáliával való beszélgetése alapján.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy újságcikk hátterében