Vallomás a testvéri megbecsülésről




Kedves Marianna, Drága Nővérem!

Végre rászántam magam, hogy írjak neked, három hét telt el azóta, hogy Pestre költöztem és elkezdtem az egyetemet. 
A falusi kislányból nagyvárosi nő lett – mondanád. 
Annyira vártam, hogy elhagyjam a kis falut, ahol még a kakas kukorékolása is idegesített…mára már ez is hiányzik. 
Itt minden egyes reggel a zúgó buszok zajára ébredek, most biztos nevetsz rajtam, mint anno én rajtad, amikor az egyszerű életet választottad. 
Tartozom neked egy vallomással, nélküled még a gázt sem tudom begyújtani, kezdem értékelni, amit eddig természetesnek vettem. Vezeted a háztartást, főzöl, mosol, takarítasz, neveled a lányodat és anyáról is gondoskodsz. Büszke vagyok rá, hogy ilyen talpraesett vagy, mert te már 18 éves korod óta tudod, milyen anyának és feleségnek lenni, pedig szinte fel sem nőttél, mindezt önzetlenül teszed a családunkért. És hogy miért? 
A válasz egyszerű, téged ez tesz boldoggá, az otthon, a család, a kis falu és a kakas kukorékolása. 
Amikor elköltöztem azt hittem minden problémám megoldódik, de nem így történt. Hiányzik a falu, hiányzik a család, de leginkább a te szereteted, köszönöm, hogy vagy nekem!

Ölel szerető húgod,

Réka


Írták: Hajdú Andrea és Vucsics Virág, a Független Színház „Roma hősök” workshop maratonján.
 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az uborkaföldek hőse

Kunhegyesi Ferenc hőse