Színház a nyolckerben

A Független Színház 2017. október 28-án storytelling akciónapot valósított meg. Az eseményen a Teleki téri piacon kérdeztük a vásárlókat, járókelőket személyes élményeikről, emlékeikről, a cigány gasztronómiáról és divatról. 

Ezen a napon az Auróra Kávézóban található Roma Sajtóközpont irodájában mélyinterjúkat készítettünk Kalla Éva, íróval, esztétával a fenti témák mentén, továbbá részt vettünk Molnár István Gábor ’56-os emléktúráján és egy cigány szerenádon.

A nap során gyűjtött történeteket Király Kinga, író, dramaturg és Illés Márton dramatizálták és színházunk tagjai elő is adták a Wesley Főiskolán. Az alábbiakban az előadás szövegkönyvét olvashatjátok.

Riporter: Elnézést a zavarásért, a TV100-tól jöttünk, és a cigány kultúráról csinálunk egy összeállítást a TV nézők számára. Feltehetünk néhány kérdést?

Riporter: Illés Márton, Operatőr: Csányi Nikolett

Edina: Persze!

Riporter: Azt szeretném kérdezni, hogy…ö... önnek mit jelent az, hogy cigányság…ö… vagy cigány kultúra?

Edina: Nekem, nekem, a muzsikát. De nagyon vicces, hogy amikor azt mondják a cigányság, akkor mindenkit egy kalap alá vesznek. Nekem az apám, a bátyám, a férjem is muzsikus volt. A férjem az egy olyan prímás volt, hogy eljutott Montreálig. Na, hát itt hagyott már akkor két kislánnyal, én nem tudtam utána menni pedig szerettem volna, mert hát egy jó feleség az követi a férjét. Aztán a muzsikus feleségekkel, asszonyokkal egyszer úgy döntöttünk, hogy elmegyünk meglepni a férfiakat. Ott derült ki, hogy egy évig maradnak Montreálban. De hát mindegy, jó volt ez így, mert ebből lett minden. A házunk, minden. Az egész életünk ebből épült fel. Úgyhogy, nekem ezt jelenti a cigányság. Szegény uram, kedvenc foteljében halt meg, a rádió mellett. Tudja, az ebben a szép hogy aztán másnap elindult a Dankó Rádió. A férjem meghalt, de a muzsika tovább él. Nekem a zene jelenti a cigányságot.

Riporter: Köszönjük szépen, és akkor további boldog Dankó rádióhallgatást kívánunk.

Edina: Köszönöm szépen!

Riporter: És jó vásárlást, nézelődést, szép napot!

Edina: Köszönöm szépen!

Edina: Dömök Edina

Riporter: Elnézést a zavarásért, a TV100-tól jöttünk, és a cigány kultúráról csinálunk egy összeállítást. Feltehetünk néhány kérdést? Nem vagyunk alkalmatlanok?

Eszter: Sziasztok. Nem, egyáltalán nem.

Riporter: Tegeződjünk?

Eszter: Igen, igen, ha az úgy jobb.

Riporter: Köszönjük. Hogy…ö…azt szokták mondani, hogy…ö… hogy a cigányoknál nagyon fontos a gasztronómia, hogy a cigány emberek nagyon szeretik a hasukat, és azt szeretném kérdezni, hogy minden a kezdetektől érdekes már… mi volt az első étel, amit ön főzött, vagy amit te főztél, bocsánat?

Eszter: Hú, hát, az első ételem az a vérző krumpli volt.

Riporter: Bocsánat, vérző krumpli?

Eszter: Igen, vérző krumpli. Az egyik ismerősömnek nagyon fájt a hasa és az köztudott hogy A főtt krumpli az jó a hasfájásra Úgyhogy héjában megfőztem a krumplit a vízben és észrevettem, hogy véres a víz utána felhívtam az anyámat, kiabáltam, hogy vérzik a krumpli. Aztán ráeszméltem, hogy a krumpli helyett céklát főztem. Ez volt Az, amit ez volt az első, amit megfőztem.

Riporter: Tehát akkor összekeverte a krumplit meg a céklát, és akkor így lett vérző… Gondolom, azóta tovább fejlődött a konyhaművészet terén, mert mostanra már, ilyen, komoly asszonnyá nőtte ki magát… mi az, amit legutoljára főzött, ami már egy kicsit komolyabb, cigányosabb étel?

Eszter: Utoljára répatortát főztem. Sütöttem.

Riporter: Ő… ez sem tűnik igazán… gondolom… valami húsokat, vagy pörköltet, ilyesmit…

Eszter: Az az igazság hogy mi egyáltalán nem készítünk ilyen húsos ételeket, mi vegán ételeket fogyasztunk…

Eszter: Bernáth Eszter

Riporter: Ó…és akkor…

Vivien: Ha jól hallom, akkor itt a cigány kajákról beszélgetnek. Mondjál már nekem valamit, mi az, hogy cigány kaja? Mitől cigány?

Edina: Semmitől. Há’ hallod! Valaki vegán, valaki meg más. Mi ugyanúgy rántott húst eszünk, töltött káposztával.

Vivien és Edina: Balogh Vivien és Dömök Edina

Riporter: A cigányoknál legendásan fontos az öltözködés. Önnek milyen volt ez gyerekkorában, hogy élte ezt meg?

Eszter: Emlékszem, én mindig máshogy öltöztem, mint a többiek. Emlékszem, varrattam egy sárga gatyát. Fel is vettem, és emlékszem, hogy fütyültek utánam a férfiak. És pont ezért, az apám szétvágta a gatyámat, nem tetszett neki, hogy füttyögnek utánam. Aztán később kiderült, hogy ez egy indiai öltözék hogy az indiai nők, régóta ilyen ruhákban járnak. Úgyhogy mivel mi is Indiából jöttünk, végül is, akár hagyományos cigány öltözéknek is tekinthetnénk ezt is, nem csak a rózsás szoknyát. De számomra ez mindegy.

Eszter: Bernáth Eszter

Riporter: Tehát akkor a mindennapi életben nem fontos a tradicionális öltözék az ön számára. De vannak nagy pillanatok az életben, például az esküvő a cigányság számára…ha jól tudom nagyon fontos, több száz ember, több napig tart, folyik a pálinka…

Tamás: Na persze! Hát az az esküvő, amilyen a miénk volt…

Eszter: Mondjad csak el…

Tomi: Hát, milyen esküvő az már, amikor délben rántott gombát kellett enni a saját esküvőmön? Rántott gombát, mert valaki böjtölt a családból. Most mondja meg, a saját esküvőmön gombát eszem. Még szerencse, hogy megvolt az első gyerek, estére megjött a családi pótlék, így tudtunk elmenni este egy étterembe ebédelni. Akkor ettünk egy rendeset az esküvőmön. Ezt adja össze. Mit nagy, 100 fős család? 12 ember három turnusban ült le az asztalhoz, nem lehetett őket rendesen leültetni sem. 

Riporter: A ruházatra visszatérve, milyen volt élete párjának a menyasszonyi ruhája? 

Tomi: Jaj hát ez nagyon szép volt. Átment a szomszédba, ott felpróbálta a szomszédasszony egyik fehér ruháját, azt mondja ez pont jó lesz. Hát, mondom, jó lesz, jó lesz, csak pár biztostűvel össze kéne fogni hátul, mert úgy lógott rajta, mint tehénen a gatya, bár bocsánat. De azért szép volt. Nagyon szép volt!

Riporter: Köszönöm szépen!

Tomi és Eszter: Szegedi Tamás és Bernáth Eszter

Lajos: Az őszinteséghez hozzá tartozik, hogy mi most csak a gyerekek miatt jöttünk ide fotózkodni cigányos ruhákban. Én muzsikus roma vagyok, félig vagyok muzsikus, apám muzsikus roma, anyám pedig magyar, mint Franciska, a feleségem, olyan hófehér ő is. A lényeg az, hogy mi nem tartjuk a családban a kultúrát, Se a zenét annyira se az öltözködést semmilyen kulturális hagyomány nem maradt ránk, viszont, csak figyelem közben a gyerekeket hogy rendben legyenek, viszont bármikor zenét hall a család, azért a vér megmutatkozik, egyből beindul a vér, és a gyerekek táncolnak rá. Most is nézem, hogy ide jöttünk, csak sétálni akartuk egyet a piacon, vásárolni, mert az asszony mindjárt főz valamit, a gyerekek egyből odarohantak, hogy hú, a roma kultúra napja, színes ruhák, fülbevalók, fejkendők, nagyon tetszik nekik, nézzék meg hogy fotózkodnak! 

Riporter: Köszönjük szépen, hogy ezt megosztotta, és ha most a kultúrától egy kicsit tovább lépünk, akkor itt társadalmi kérdések is felmerülnek. És azért a cigányság meg a magyarság azért mégiscsak máshogyan él Magyarországon, más helyen van, hogy látja, miben különbözik ez a két csoport egymástól?

Lajos: Látja, engem tulajdonképpen ez a nézet dühít a legjobban. Hogy magyarok és cigányok. Hogy teljesen külön vesszük őket. Vegyük csak ’56-ot! Az én dédapámnak, az unokatesójának a fia ott harcoltak az ’56-os hősök között. Együtt szálltak fel a kocsikra, együtt fogtak fegyvert, aki magyar, velünk tart, mondták, és együtt harcoltak. Nem volt cigány, vagy magyar, csak magyar volt.

A cigányok voltak azok egyébként, azért ezt még hozzáteszem, akik a végsőkig kitartottak, november tizenegyedikéig. És egy besúgó sem volt közöttük. A dédapám unokatestvérének a fiát lelőtték, meghalt. A dédapám unokatestvére muzsikus volt, prímás volt, esténként játszott. Aznap este bement, és mondta, hogy gyerekek, nem, nem, nem, nem. Ma nem zenélek. És fegyvert tartottak a fejéhez azok, akik megölték a fiát, és azt mondták, hogy cigány, te zenélni fogsz! Látja, a kommunisták ugyanolyanok, mint a nácik.

Lajos: Sárközi Lajos

Papa: Nácik, nácik, mindig csak a nácik!

Tamás: a nagypapám azt szeretné elmondani, hogy őt nagyon dühíti, amikor a nácikról beszélnek. Merthogy ő sváb, én is sváb vagyok. Mert, hogy neki is elvitték az egész családját, az anyukájával együtt, a testvéreivel együtt, mindenkit elvittek. És a nagyszüleim ott is haltak meg a táborban. Papa mindig azt mondja, hogy akinek erős volt a szíve, az haza tudott jönni, akinek gyenge, nem bírta, az meg nem. Mindig emlegeti, hogy a nagyszülei egy tömegsírban vannak eltemetve, és most egy szántóföld van ott. És, hogy ők is úgy szöktek haza, úgy jöttek aztán át Magyarországra, hogy az anyukájának volt egy ilyen, nagy szoknyája, a dédnagymamámnak, és azt adta el, azzal fizették le a határőröket, úgy kerültünk aztán Tarjánba. Ezt szerette volna elmondani a papa.

Papa: Menjünk! Menjünk!

Tamás és Papa: Boros Tamás és Lajhó Máté

Riporter: Köszönjük szépen, hogy egy kis sváb történettel is gazdagodhattunk, de hát, ez az este nem a németekről szól, hanem a cigányokról, úgyhogy szóljon akkor a cigányzene! További szép estét, a szó a stúdióé.

A szövegkönyv alapjául szolgáló előadás a budapesti Goethe Intézet szervezésében megvalósult "Rikárdó kifőzött valamit - konyha, divat, kultúra a nyolckerben" eseménysorozaton került bemutatásra.