Ugrás a fő tartalomra

Liszt vagy csoki?


Az életben számos nehéz helyzet adódhat, én korán megtanultam, hogy a humor sokszor segíthet. 
A történetem a gyerekkoromig nyúlik vissza, félénk visszahúzódó, és csendes kislány voltam. Pesten nőttem fel, de a családom nagy része hodászi, így nagyon sok időt töltöttem vidéken. 
Gyerekként kétnyelvű voltam, a cigány és a magyar nyelvet is használtam és gyakran fordult elő, hogy a mondatok magyarul kezdődtek és néhány cigány szóval egészültek ki. Édesanyám nevelésének köszönhetően a cigányságomra mindig büszkeségként tekintettem. Sajnos ez nem azt jelenti, hogy ne szembesültem volna diszkriminációval a származásom miatt. Sokszor előfordult, hogy a bevásárlások alkalmával követtek minket a biztonsági őrök, így hamar megtanultam, hogyha valami tetszett a boltban, azt nem vettem a kezembe, inkább csak néztem.
Óvódás voltam, amikor egy alkalommal az ebéd után az udvaron lévő mászóka körül játszottam. Hirtelen az egyik társam, egy vörös hajú, szeplős fiú odalépett hozzám és azt mondta, hogy cigányok nem játszhatnak a mászókán. Megijedtem, és aznap nem is játszottam a mászókán. 
Anya munkahelye közel volt az ovihoz, így nem kellett sokáig várnom, hogy értem jöjjön. Hazafelé elmeséltem neki, hogy mi is történt velem aznap. Visszagondolva biztos vagyok benne, hogy nagyon bánthatta, hogy az  egyetlen kislányát, valaki megsértette. De bármennyire is fájhatott neki, nem mutatta ki, csak annyit kérdezett: „Szeretnéd, hogy bemenjek az óvodába és beszéljek az óvónővel és a kisfiúval?” 
A válaszom természetesen az volt, hogy nem, hiszen nagylánynak tartottam magam, aki meg tudja védeni magát. Ekkor anyának támadt egy ötlete és megegyeztünk, hogy csak akkor nem jön be, hogy ha legközelebb felteszek a kisfiúnak egy kérdést. Így, hát másnap, minden bátorságomat összeszedve ezt kérdeztem tőle: „Szerinted melyik finomabb, a liszt vagy a csoki?” 
Ő csak nézett rám és nem mondott semmit. Sem akkor, sem utána.

A bejegyzést Balogh Vivien írta, Vajda Melindával való beszélgetése alapján. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Négy szelet torta

  Mit jelentenek számunkra az anyák? Mit tanulunk tőlük és melyek a legkedvesebb emlékeink anyukáinkkal? A legerősebb, legkitartóbb emberek, akik soha nem adják fel és mindig számíthatunk rájuk. A következő történet egy anyát, hőst mutat be, aki a gyermekeinek él. Kiskoromban nem volt mindennapos, hogy édességet kapunk. Mégis, mikor anyu ment a boltba, nagy reményekkel vártuk haza a testvéremmel. Vajon ma mit hoz nekünk? Nyalókát? Dinnyés rágót? Netán gumicukrot? Emlékszem, egyszer nagyot sóhajtott mikor ment a boltba, 500 forint volt akkor minden vagyonunk, kenyeret akart venni. Én nem tudtam mennyit ér 500 forint, de már akkor is annyit érhetett mint manapság, nem túl sokat. Mikor anyu hazaért, lerakta a kenyeret az asztalra, majd a zsebéből kivett 2 nyalókát és mosolyogva adta oda nekünk, majd a konyhába ment, hogy krumplit főzzön. Emlékszem, 6 éves voltam mikor először tortát kaptam. Csokis volt. 4 szeletet tudtak venni, nem volt többre pénz. 5-en ültünk az asztalnál, és 4 sz

Megállíthatatlanok vagyunk

  Mit jelent számunkra a család, a szülők és a testvérek? Mit teszünk meg a családtagokért és mit tesz értünk a család? Hogyan segíthetjük egymást az életben? A történetem az öcsémről szól, akire hősként tekintek az életemben. Gábor egyszerű ember, hatalmas szívvel, aki nagyon egyenes és strapabíró. A munkatűrő képessége igazi hősre vall, heti 5 napon át 16 órát dolgozik szakácsként, minden nap felkel, elmegy a munkába, mert ez a dolga. 18 éves volt, amikor kapott egy nagyon jó lehetőséget, hogy külföldön dolgozzon szakácsként, természetesen jóval több fizetésért, mint itthon. Ha elfogadja gyökerestül megváltozott volna az élete, de nem akarta egyedül hagyni anyát és engem sem. Csak mi vagyunk egymásnak hárman és soha nem hagynánk el egymást. Természetfölötti ereje van, úgy hozta az élet, hogy összeköltözött anyával, akiről egészségügyi okok miatt gondoskodni kell, de ezt sosem éltük meg problémaként, mi egyek vagyunk, szó nélkül teszi mindenki a dolgát -Gábor dolgozik, anya vezeti

Szeretetteljes szigor

  Mi az első dolog, ami eszünkbe jut a hősök kapcsán? Mitől tekintünk valakire vagy valakikre hősként? A legtöbben biztosan nem a szigort említenék meg elsőként. Ám ez a történet megmutatja, hogy a szeretetteljes elvárások és a tudatos nevelés, miként teremtett hősöket a szülőkből. Ahhoz, hogy bemutathassam a hőseimet egészen a gyerekkoromig kell visszanyúlnom…és bizony abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy édesapámra és édesanyámra is hősként tekinthetek. Ha diszkréten kellene megfogalmaznom, azt mondanám, kicsit sem voltam jó gyerek. Sok rosszaság fűződik hozzám, emellett öntörvényű és lusta is voltam. A családunkban mindig fontos szerepe volt a zenének. Apa még ma is orgonista a helyi templomban. A szüleim hamar felfigyeltek a tehetségemre és szerették volna, ha fejlesztem magam. De a zene mellett a tanulmányi eredményeim javítása is nagyon fontos szerepet kapott. Így a szüleim felosztották egymás között, hogy apa a zenei oktatásomban, míg anya az iskolai jegyeim javításába