Ugrás a fő tartalomra

„A zene az kell…”, meg kitartás!




A Fekete vonat zenekar egykori énekese, Báró mesélt a zene és a jó példa fontosságáról. 
Tradicionális cigány muzsikus családban nőtt fel, őt mégis a hip-hop stílus vonzotta már fiatalon. Szakítva a családi hagyományokkal, magnóval a vállán – ahogy azt az amerikai filmekben látta – eldöntötte, hogy az iskola mellett zeneírással és énekléssel is foglalkozik.  
Édesanyja kemény munkával, házak takarításával kereste meg a betevőt a család számára. Amikor Báró eladta az első szerzeményét és megtapasztalta, hogy pénzt a tehetségével is kereshet, elhatározta, hogy kitartó lesz, fejlődni fog és abból fog élni, amit szeret.  Így alakult meg az iskolás évek alatt a nagy sikerű Fekete vonat együttes. Büszke arra, hogy a koncertek során a sokszor tízezer fős heterogén közönség számára, ha csak arra a rövid időre is, de elfelejtődött a rasszizmus, megszűntek a gátak és a zene „összehozta a népet”.
Báró mára már édesapa és hátrányos helyzetű fiataloknak is igyekszik segíteni, példát mutatni abban, hogyan lehet kitörni a szegénységből és hosszú távú tervekkel elérni egy jobb életet. 
Hat éves kisfia komoly focitehetségnek mutatkozik, minden családi támogatást megkap, hogy elérje álmát és egyszer nagy focista legyen.  A csapatban ő az egyetlen cigány származású gyerek. Báró fontosnak tartja, hogy jó példát mutasson ebben a közegben, mint ahogy azt is, hogy a zenéi mindenkihez szóljanak.


Az írást Dömök Edina készítette Szabó Angéla által Báróval készített interjú alapján. A beszélgetésre a budapesti Goethe Intézet szervezésében megvalósult "Rikárdó kifőzött valamit - konyha, divat, kultúra a nyolckerben" eseménysorozaton, 2017. október 28-án került sor.


Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Négy szelet torta

  Mit jelentenek számunkra az anyák? Mit tanulunk tőlük és melyek a legkedvesebb emlékeink anyukáinkkal? A legerősebb, legkitartóbb emberek, akik soha nem adják fel és mindig számíthatunk rájuk. A következő történet egy anyát, hőst mutat be, aki a gyermekeinek él. Kiskoromban nem volt mindennapos, hogy édességet kapunk. Mégis, mikor anyu ment a boltba, nagy reményekkel vártuk haza a testvéremmel. Vajon ma mit hoz nekünk? Nyalókát? Dinnyés rágót? Netán gumicukrot? Emlékszem, egyszer nagyot sóhajtott mikor ment a boltba, 500 forint volt akkor minden vagyonunk, kenyeret akart venni. Én nem tudtam mennyit ér 500 forint, de már akkor is annyit érhetett mint manapság, nem túl sokat. Mikor anyu hazaért, lerakta a kenyeret az asztalra, majd a zsebéből kivett 2 nyalókát és mosolyogva adta oda nekünk, majd a konyhába ment, hogy krumplit főzzön. Emlékszem, 6 éves voltam mikor először tortát kaptam. Csokis volt. 4 szeletet tudtak venni, nem volt többre pénz. 5-en ültünk az asztalnál, és 4 sz
Megjegyzés küldése
További információk

Megállíthatatlanok vagyunk

  Mit jelent számunkra a család, a szülők és a testvérek? Mit teszünk meg a családtagokért és mit tesz értünk a család? Hogyan segíthetjük egymást az életben? A történetem az öcsémről szól, akire hősként tekintek az életemben. Gábor egyszerű ember, hatalmas szívvel, aki nagyon egyenes és strapabíró. A munkatűrő képessége igazi hősre vall, heti 5 napon át 16 órát dolgozik szakácsként, minden nap felkel, elmegy a munkába, mert ez a dolga. 18 éves volt, amikor kapott egy nagyon jó lehetőséget, hogy külföldön dolgozzon szakácsként, természetesen jóval több fizetésért, mint itthon. Ha elfogadja gyökerestül megváltozott volna az élete, de nem akarta egyedül hagyni anyát és engem sem. Csak mi vagyunk egymásnak hárman és soha nem hagynánk el egymást. Természetfölötti ereje van, úgy hozta az élet, hogy összeköltözött anyával, akiről egészségügyi okok miatt gondoskodni kell, de ezt sosem éltük meg problémaként, mi egyek vagyunk, szó nélkül teszi mindenki a dolgát -Gábor dolgozik, anya vezeti
Megjegyzés küldése
További információk

Szeretetteljes szigor

  Mi az első dolog, ami eszünkbe jut a hősök kapcsán? Mitől tekintünk valakire vagy valakikre hősként? A legtöbben biztosan nem a szigort említenék meg elsőként. Ám ez a történet megmutatja, hogy a szeretetteljes elvárások és a tudatos nevelés, miként teremtett hősöket a szülőkből. Ahhoz, hogy bemutathassam a hőseimet egészen a gyerekkoromig kell visszanyúlnom…és bizony abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy édesapámra és édesanyámra is hősként tekinthetek. Ha diszkréten kellene megfogalmaznom, azt mondanám, kicsit sem voltam jó gyerek. Sok rosszaság fűződik hozzám, emellett öntörvényű és lusta is voltam. A családunkban mindig fontos szerepe volt a zenének. Apa még ma is orgonista a helyi templomban. A szüleim hamar felfigyeltek a tehetségemre és szerették volna, ha fejlesztem magam. De a zene mellett a tanulmányi eredményeim javítása is nagyon fontos szerepet kapott. Így a szüleim felosztották egymás között, hogy apa a zenei oktatásomban, míg anya az iskolai jegyeim javításába
Megjegyzés küldése
További információk