Karácsony napja van. A mézeskalács illata bejárja az egész lakást. A
gyerekeim éppen az ajándékokat bontották, amikor eszembe jutott édesanyám
története. Ő mindig azt mondta, hogy a legnagyobb hősök az anyák. Bár ő sosem
tartotta magát hősnek, számomra mégis ő a példakép.
Az édesanyám nagyon sokat dolgozott, szülésznő volt a nyíregyházi
kórházban. 12 órás munkaideje lejártával, ahogy hazaért főzött, mosott,
takarított, gyereket nevelt. Sosem volt ideges, legalábbis mi nem láttuk rajta.
Nehéz körülmények között nőttünk fel. Édesapám alkoholista volt, a család többi
tagja édesanyám ellen volt. Édesanyámnak, sőt dédnagymamámnak sem volt könnyű
élete.
Mikor a dédnagymamám férjét elvitték fogságba, akkor mínusz 20 fokos tél
volt, és a vacogó, dermesztő hidegben a vonat tetején utazott el a
dédnagyapámhoz. Nem jutott el hozzá, végül visszafordult, mire hazaért
megbetegedett, és meghalt.
A nagyapám hazatérte után mindennap kijárt hozzá a temetőbe. Egyik nap,
amikor hasonlóan hideg volt, egy falubéli megjegyezte, hogy miért jár ki, hisz’
olyan hideg van. Erre csak annyit válaszolt: „Akkor volt hideg, mikor az én
feleségem utánam jött a fogságba.”
Most már tudom, a hősök köztünk élnek.
A bejegyzést a Nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium diákjai írták családi történeteikből. A fotó illusztráció.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése