Az igazi hősök köztünk járnak





Mégsem vesszük észre őket, pedig nap mint nap találkozunk velük. Ők a szülők. Az én hősöm összetartotta a családot, kenyeret adott, mikor nem volt, ott volt, amikor ott kellett lenni. Az anyukám.
Fotó: Vincze Alina
Miskolcon születtem, de hét éves koromig falun, Edelény mellett egy kis faluban, a finkei cigánytelepen éltünk nagymamáékkal. Mikor öcsém is megszületett, Miskolcra költöztünk.
Öten egy szobába. Két testvéremmel, apával és anyával. Visszagondolva nem értem, hogy maradhatott az emlékeimben szépnek a gyerekkorom. Borzasztó szegénységben éltünk. Nem volt víz, fűtés, szennyvíz-hálózat bekötve. Napról napra éltünk. Apa egy időben rendszeresen eljátékgépezte a fizetése nagy részét. Anya többször is a szomszédba küldött pár szelet kenyérért, egy főzet kávéért. Játéknak fogtam fel. Nem gondoltam bele, azt hiszem, miért is kell átmennünk.

Hogy miért nem éreztem soha a hiányt, az Anya érdeme. Kis idő múltán sikerült elköltöznünk egy nagyobb házba, hatalmas kerttel. Lett saját szobánk, kocsi, víz, szennyvízrendszer stb.
A megcsalt, elfáradt nőnek sikerült megteremtenie a semmiből egy olyan közeget ahova szívesen megyek haza és nevezem otthonomnak.
Varrónőként kezdte, takarított majd szociális alkalmazott lett. Negyvenes évei közepén érettségizett, és a második diplomáját fogja jövőre megszerezni.

Eddig bele sem gondoltam milyen nehéz is lehetett neki akkor olykor.
Anya egy hős. Nem csak nekem példa, másoknak is az lehet.

Ezt a bejegyzést a trénerképzés egyik résztvevője írta.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy újságcikk hátterében