Ugrás a fő tartalomra

Nem kérek speciális kezelést! - interjú Alina Serbannal




Alina saját élettörténetét bemutató előadásával, a „Felelősségem tudatában kijelentem”-mel mutatkozott be a fesztiválon. A darab Alina életének nehéz pillanataiba, fontos döntéseibe, sokszor akár ellentmondásos, de mindig önazonos gondolataiba, érzéseibe nyújt betekintést. A romániai cigány udvarból a londoni színiakadémiára és azon túl eljutó színésznő szerint, ha megmásztál egy hegyet, nem jelenti azt, hogy végeztél. Csupán pihenhetsz esetleg egy kicsit, mielőtt nekivágnál a következő hegy megmászásának. Szerinte vigyázni kell azzal, hogy milyen képet mutatunk a romákról, és ezek mennyiben erősítik meg azokat a felszínes sztereotípiákat, amelyek sokakban élnek. A különbözőségnél az emberi hasonlóságok sokkal fontosabbak. A roma színház is ugyanúgy színház, mint a nem roma színház. Fontos, hogy ne kezeljük se magukat a romákat, se a színházukat „speciálisan”. Amennyiben a téma és a művészeti megvalósítás megfelelő, a roma alkotóknak is a main streamben a helyük, és nem csupán egy kulturális gettóban – amelyből bizonyos megkülönböztetett napokon előléphetnek, és egy pillanatra megmutathatják magukat.
Az interjúsorozat elkészítésében a CEU diákjai: Ignácz Judit, Sadie Luetmer, Mayya Kelova, Frederik Ørskov Jeremy Braverman vezetésével vettek részt. A videókat Illés Márton és Fellegi Dénes szerkesztették.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Négy szelet torta

  Mit jelentenek számunkra az anyák? Mit tanulunk tőlük és melyek a legkedvesebb emlékeink anyukáinkkal? A legerősebb, legkitartóbb emberek, akik soha nem adják fel és mindig számíthatunk rájuk. A következő történet egy anyát, hőst mutat be, aki a gyermekeinek él. Kiskoromban nem volt mindennapos, hogy édességet kapunk. Mégis, mikor anyu ment a boltba, nagy reményekkel vártuk haza a testvéremmel. Vajon ma mit hoz nekünk? Nyalókát? Dinnyés rágót? Netán gumicukrot? Emlékszem, egyszer nagyot sóhajtott mikor ment a boltba, 500 forint volt akkor minden vagyonunk, kenyeret akart venni. Én nem tudtam mennyit ér 500 forint, de már akkor is annyit érhetett mint manapság, nem túl sokat. Mikor anyu hazaért, lerakta a kenyeret az asztalra, majd a zsebéből kivett 2 nyalókát és mosolyogva adta oda nekünk, majd a konyhába ment, hogy krumplit főzzön. Emlékszem, 6 éves voltam mikor először tortát kaptam. Csokis volt. 4 szeletet tudtak venni, nem volt többre pénz. 5-en ültünk az asztalnál, és 4 sz

Megállíthatatlanok vagyunk

  Mit jelent számunkra a család, a szülők és a testvérek? Mit teszünk meg a családtagokért és mit tesz értünk a család? Hogyan segíthetjük egymást az életben? A történetem az öcsémről szól, akire hősként tekintek az életemben. Gábor egyszerű ember, hatalmas szívvel, aki nagyon egyenes és strapabíró. A munkatűrő képessége igazi hősre vall, heti 5 napon át 16 órát dolgozik szakácsként, minden nap felkel, elmegy a munkába, mert ez a dolga. 18 éves volt, amikor kapott egy nagyon jó lehetőséget, hogy külföldön dolgozzon szakácsként, természetesen jóval több fizetésért, mint itthon. Ha elfogadja gyökerestül megváltozott volna az élete, de nem akarta egyedül hagyni anyát és engem sem. Csak mi vagyunk egymásnak hárman és soha nem hagynánk el egymást. Természetfölötti ereje van, úgy hozta az élet, hogy összeköltözött anyával, akiről egészségügyi okok miatt gondoskodni kell, de ezt sosem éltük meg problémaként, mi egyek vagyunk, szó nélkül teszi mindenki a dolgát -Gábor dolgozik, anya vezeti

Szeretetteljes szigor

  Mi az első dolog, ami eszünkbe jut a hősök kapcsán? Mitől tekintünk valakire vagy valakikre hősként? A legtöbben biztosan nem a szigort említenék meg elsőként. Ám ez a történet megmutatja, hogy a szeretetteljes elvárások és a tudatos nevelés, miként teremtett hősöket a szülőkből. Ahhoz, hogy bemutathassam a hőseimet egészen a gyerekkoromig kell visszanyúlnom…és bizony abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy édesapámra és édesanyámra is hősként tekinthetek. Ha diszkréten kellene megfogalmaznom, azt mondanám, kicsit sem voltam jó gyerek. Sok rosszaság fűződik hozzám, emellett öntörvényű és lusta is voltam. A családunkban mindig fontos szerepe volt a zenének. Apa még ma is orgonista a helyi templomban. A szüleim hamar felfigyeltek a tehetségemre és szerették volna, ha fejlesztem magam. De a zene mellett a tanulmányi eredményeim javítása is nagyon fontos szerepet kapott. Így a szüleim felosztották egymás között, hogy apa a zenei oktatásomban, míg anya az iskolai jegyeim javításába